Élet-Stílus

Kirúgták munkahelyéről a kínai férfit, mert nem volt hajlandó női harisnyában táncolni az irodában

Büntetésként kellett volna megaláznia saját magát.
Korábban a témában:

Elterjedt szokás a kínai cégeknél, hogy nyilvános megaláztatásban részesítik rosszul teljesítő dolgozóikat, mondjuk például azzal, hogy az utcán kell térden csúszva mászniuk, mert nem dolgoztak elég jól, vagy a többi alkalmazott előtt pofozzák fel őket. Egy Shaoxing városában működő cég azonban olyan büntetést eszelt ki a rosszul dolgozó férfiaknak, amit egyikük annyira megalázónak tartott, hogy nem volt rá hajlandó – írta a Global Times című kínai lap.

A vezetők ugyanis arra kényszerítették a célszámokat el nem érő férfi dolgozókat, hogy vegyék le a nadrágjukat, húzzanak fel egy fekete női harisnyát, és abban táncoljanak körbe az irodában.

Egyikük, egy Gao vezetéknéven említett férfi azonban közölte a céggel, hogy ezt nem fogja megtenni, mert azzal méltóságában sértik meg. Elmondása szerint közölte főnökével, hogy egy férfiaknak készült pamut harisnyában kész teljesíteni a büntetést, de felettese ragaszkodott a női harisnyához.

Egy, a kínai közösségi oldalakon közzétett videón látni, hogy Gao kollégái nem voltak ennyire büszkék, és vállalták a büntetést. A Times beszámolója szerint a felvételen „flörtölve” táncolnak a női harisnyát viselő férfi dolgozók. A kínai kommunista párt lapjának jellemzése szerint az egész egy igazán „szórakoztató mulatságnak tűnt”.

Gao elmondása szerint a cég végül a WeChat kínai üzenetküldő szolgáltatáson keresztül üzente meg neki, hogy ki van rúgva. A Times cikke szerint a kínai közösségi oldalakon az emberek többsége Gao mellett állt ki, és kritizálták a céget az alázó büntetés miatt.

Gao járhatott volna rosszabbul is. Például kényszeríthették volna arra is, hogy a vécéből igyon.

Büntetésből a vécéből kellett inniuk a dolgozóknak
Nem teljesítették a kitűzött célokat.

A kiemelt képen egy részlet női harisnyában táncoló férfi dolgozókat mutató videóból. Fotó: SinaWeibo

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.