A kínai hatóságok letartóztattak egy étteremtulajdonost Kuanghszi tartományban, miután kiderült, hogy ópiummal fűszerezte az ételeit, hogy így csábítsa vissza a vendégeket – jelentette a helyi sajtó. A csak Yang vezetéknéven említett férfit azután leplezték le, hogy egyik vendége megbukott egy rendőrség ellenőrzés közben történt drogteszten.
A vizsgálat eredménye szerint a férfi szervezetében morfint találtak, de a meglepett férfinak sikerült meggyőznie a rendőröket, hogy nem használ drogokat, és az étteremben megevett tészta volt az egyetlen dolog, amiről nem tudhatja biztosan, hogy mi volt benne. A rendőrök ekkor meglátogatták a vendéglőt, ahol találtak egy kis tasak port, aminek pozitív lett a morfin tesztje.
Ekkor az élelmiszerbiztonsági hatóság kiszállt a helyre, ahol 76 gramm mákport találtak. Ekkor Yang beismerte, hogy a titkos összetevővel javította fel az ételeit, abban reménykedve, hogy a vendégek függővé válnak, és újabb adagokra vágyva visszatérnek enni hozzá.
Nem ez volt az első eset, hogy kínai éttermek az ópium erejét használták vendégcsalogatónak. 2016-ban 35 étterem ellen kezdtek vizsgálatot a kínai hatóságok, miután morfint és kodeint találtak az ételeikben, és legalább öt tulajdonos ellen vádat is emeltek.
A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock