Élet-Stílus

A 2019-re több dolgot is megjósoló médium, volt egyiptomi királynő közölte 2020-as jóslatait

2019-re bejött pár jóslata, talán a jövő évre is.

Már tavaly is írtunk arról a 34 éves médiumról, Nicolas Aujuláról, aki elmondása szerint korábbi életeiben volt már egyiptomi királynő és oroszlán is. A férfi emellett jóslatokat is tett 2019-re, amelyeknek egy része be is jött: volt földrengés Kínában és Kubában is, volt londoni taxis sztrájk, és egy Justin nevű híresség botrányát is előre jelezte.

Az előző életében egyiptomi királynő médium megmondta, mi jön 2019-ben
Nem is tudjuk eldönteni, jóslatai vagy a múltbéli életei érdekesebbek?

Ugyanakkor voltak olyan jóslatai is, amik nem jöttek be, Harry hercegék gyereke nem lány lett, Taylor Swiftet nem jegyezte el a párja (legalábbis hivatalosan nem jelentették még be), ahogy Nicole Kidman sem lett terhes.

Mindenesetre most 2020-as előrejelzéseit is közölte, ezekről a Mirror számolt be:

  • sok tüntetés lesz szerte a világon, ezek egy része globális tömegmozgalom hatására;
  • Donald Trump elbukja a választást, és nem fog csendben lelépni;
  • Anglia focicsapata egy nagy világverseny győztese lesz (2020-ban Eb-t tartanak);
  • Paris Hilton bejelenti, hogy gyereke lesz;
  • Lindsay Lohan botrányba keveredik;
  • Jennifer Anistonnak új kapcsolata lesz;
  • egy újabb fiatal énekesnő hal meg, akárcsak Amy Winehouse pár éve, talán a drogok és az alkohol okolható majd emiatt.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik