Élet-Stílus

Télen is békebeli pihenéssel vár Krúdy Gyula városa

Amikor belföldi turizmusra terelődik a szó, az esetek többségében Nyíregyháza nincs a legelsőszámú célpontok között. Pedig nagyon is megérdemelné, Nyíregyháza ugyanis télen-nyáron csodás.

Karácsonyi vásár a Kossuth téren

Behuppanunk az autóba, és az autópályán elsuhanunk a legkeletibb megyeszékhelyünkig, közben éppen jól kiénekeljük magunkat a rádióra, de még nem fáradunk bele az utazásba – Nyíregyháza csak elsőre tűnik úgy, mintha messze lenne, de valójában az autópályán alig több mint két óra alatt háztól házig megtehetjük az utat a fővárosból. Ez tehát az első előny. A következővel akkor találkozunk, miután letesszük az autót, majd teszünk egy sétát a belváros közepén, a Kossuth téren és környékén, és megtapasztaljuk, hogy micsoda üdítő változatosság, hogy nincsen tömeg.

A főtér mindig csodaszép, mert télen-nyáron nagy gonddal ápolják a növényeket, de a legszebb mégis talán most, decemberben. Nyíregyházán ugyanis úgy lehet a karácsonyi vásárokat körbejárni, hogy nem kell tyúklépésben haladni, közelharcot vívni azért, hogy egy-egy standhoz közel mehessünk, és sem a kenyérlángos, sem a forralt bor nem borul az arcunkba az áthatolhatatlan embertömegben. Itt elférünk, és ha bírja a gyomrunk meg a lelkiismeretünk, téli utcai finomságok teljes sorát kóstolhatjuk végig, miközben környékbeli kézművesek munkái között válogatunk. A környék emellett tele van kávézókkal, de közel a Korzó is, ha melegedni meg plázázni vágyunk, és semmiképp ne hagyjuk ki a kötelező fotózkodást a hatalmas almaszoborral!

Havas állatkerti túra

Akárhányszor hosszabb ideig Nyíregyházán járunk, kihagyhatatlan program az állatkert, már csak azért is, mert az év minden napján nyitva tartanak – és ha hallgatnak rám, télen mennek, akkor ugyanis egészen különleges arcát mutatja. Fontos, hogy tényleg legyen időnk rá, ugyanis a Nyíregyházi Állatpark hatalmas, harminc hektárnyi területen terjeszkedik el, ezt bejárni pedig bőven tud egész napos, sőt, akár többnapos program is lenni. Ami ugyanakkor igazi szabadtéri feltöltődés már önmagában, az állatok nélkül is az lenne, hiszen a park a város peremén, a sóstói üdülőövezetben található, éspedig egy természetes tölgyerdőben, amelyet a lehető legnagyobb mértékben meghagytak háborítatlanul. Maga az állatkert lélegzetelállító, tematikusan és földrészek szerint csoportosítva rendezték el a kifutókat, olyan jó érzékkel, hogy a Nyíregyházi Állatpark időről időre elnyeri Európa legjobb állatkertje címet, legutóbb épp 2018-ban, az állatok bemutatásán túl pedig fontos szerepet vállal több fajmentési programban is.

Afrikában őshonos szélesszájú vagy más néven fehér orrszarvúak és a zebrák esznek a hóra kirakott takarmányból. A hideg tél próbára teszi őket, de ilyenkor több takarmányt és vitamint kapnak, és csak néhány órát vannak kint. Fotó: Balázs Attila / MTI

Feltöltődés a felnőttnek, tombolás a gyereknek

Ha már az állatkert miatt úgyis kimentünk a város szélére, akkor érdemes is maradni egy kicsit még, mi több, a legjobb, ha egyből ott is szállunk meg, mondjuk, az állatkerti park három szállodájának egyikében – kettőtől négy csillagig terjed a skála. Aztán pedig a legjobb, ha alaposan bejárjuk a környéket, Sóstógyógyfürdő ugyanis, avagy ahogy a helyiek nevezik,

Sóstó igazi békebeli hangulatot áraszt: szinte érezni, hogy Krúdy ezen a környéken kocsikázott és hajtotta az örömöket.

Az örömök jegyében aztán irány a víz: nyáron a klasszikus Parkfürdő és Tófürdő, és közvetlen mellette a télen-nyáron nyitva tartó Aquarius Élményfürdő a kicsiknek a féktelen tombolást kínál hullámmedencével és csúszdákkal, míg a felnőtteknek igazi wellness-élmény relaxációs kezelésekkel, szaunával és masszázzsal. Ha pedig kellően kiáztattuk magunkat, a nyíregyházi estéket érdemes valamelyik környékbeli étteremben zárni, ahol a hagyományos ízekkel ismét felidézhetjük a már emlegetett Krúdyt.

Téli országjáró

Utazd körbe az országot! A városokról szóló írásainkat itt találod. A projektet a Shell támogatta.

Kiemelt kép: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik