Élet-Stílus

Ezzel a produkcióval tért vissza Majka és Curtis

Több mint egy év után a Sztárban sztár leszek! színpadán debütáltak.

14 hónapot kellett a rajongóknak arra várni, hogy Majka és Curtis újra egy színpadra álljanak és közösen zenéljenek. A 2018 augusztusi szakítás után, november 3-án a Sztárban sztár leszek! színpadán álltak össze újra a Supersonal című dallal, amit a 100 Tagú Cigányzenekar kísért, akikkel egyébként turnéznak az idén.

Tizennégy hónap története: így alakult Majka és Curtis szakítása, majd összeborulása
Nincs élő ember, aki ne hallott volna Curtis drogproblémáiról, az összeveszésről és most a bélülésről. Idővonalon mutatjuk meg, milyen híreket olvashattunk róluk tavaly augusztus óta.

A stúdió közönsége és a műsor mesterei is odáig voltak a visszatérő párosért, a produkció után pedig Majka arról is beszélt, hogy valójában sosem volt túl rossz a viszonya Curtisszel.

Soha nem voltunk annyira rosszban, mint az emberek gondolják. Mindenkinek vannak olyan állomásai az életben, mint az Atinak, csak valakiről ezt tudják az emberek, mert kikerül az újságok címlapjára, van, akiről meg nem tudják. Azt gondolom, hogy túl vagyunk egy olyan időszakon, amit most már közösen kell megint átélni

– mondta Majka.

Kiemelt kép: tv2.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik