37 éves vagyok, a szerelmem 51 éves férfi. Az elején közölte velem, hogy nem szeretne kapcsolatot, és neki tökéletesen megfelel az, ha hetente többször eljön hozzám, szexelünk, aztán hazamegy. Ebbe beleegyeztem az elején, és nem is volt ezzel baj. Most már három hónapja tart ez az állapot, de közben sajnos beleszerettem. Mivel így érzek iránta, az elvárásaim is megváltoztak. Csakhogy ő nem vállal fel a barátai előtt és a szülei előtt sem. A szakítást is próbáltam, de azt még nehezebben bírtam, mint ezt az állapotot. Szeretem őt, nem akarom elveszíteni, ezért belementem abba, hogy maradjon fent ez az állapot, és megpróbálom másként kezelni a dolgokat. Azt szeretném megtudni, hogy ez jó döntés-e vagy ez csak rosszabb lesz és még jobban fog fájni?
Az olvasói levelet Beatrixtól kaptuk, akinek természetesen mi választottuk a nevet. Olvasónk szeretői kapcsolatban van, aminek nem biztos, hogy lesz jövője.
Mit lehet tenni?
Három dolgot nem lehet befolyásolni az életünkben, azt, hogy mikor születünk meg, azt hogy mikor halunk meg, és azt, hogy mikor esünk szerelembe. A szerelmet nem lehet kontrollálni vagy tudatosan leállítani, csak az segít, ha elszakadunk az illetőtől és semmilyen kapcsolatot nem alakítunk ki egymással. Három hónap azonban még az eleje egy szeretői kapcsolatnak is, ha ez az állapot egy év múlva is fennáll, és semmilyen előrelépés nem várható, akkor célszerű majd feltenni a kérdést, mennyi időt adunk még az életünkből olyasvalamire, ami minket nem tesz boldoggá. Ahogyan olvasónk is írta, a mélyebb érzelmekkel az elvárások változtak meg, érthető, hogy a szerelmesebb fél szeretne jobban kötődni, jobban benne lenne a szerelme mindennapjaiban. Azonban ez jelenleg egyirányú út.
Ezt a hozzáállást nem lehet sokáig húzni, hiszen előbb vagy utóbb viták lesznek abból, ha csak a másikért cselekszünk, ha csak az mozgat minket, hogy ne veszítsük el a szerelmünket. Alárendelődünk az ő akaratának, azonban a saját értékeinket veszítjük el, azt, ami miatt belénk szeretett a partner. Elvész az önszeretet is, és hetek múlásával kialakulhat az önbizalomhiány és egyéb lelki szükségletek, amiket a kapcsolattól vártunk, reméltünk. Általában a kapcsolatokat tudattalan folyamatok irányítják, csere alapon működnek: az egyik fél ad valamit, remélve, hogy a másiktól kap valamit. Ha a kapcsolat nem egyenrangú, akkor ez is sérül, hiszen az igények, szükségletek csak az egyik oldalon elégülnek ki.
A levélben olvasható, hogy a partner nem szeretné bemutatni olvasónkat sem a szülőknek, sem pedig a barátoknak. Ez egyértelműen az elköteleződés hiányára utalhat, bármi is legyen a mögöttes ok, biztos, hogy erre egy jó ideig nem fog sor kerülni. A párkapcsolatok általában nem hosszú életűek abban az esetben, ha az egyik fél nem akar elköteleződni, a másik pedig igen, és akkor sem működnek túl sokáig, ha nincs közös jövő. Idővel kifulladnak az ilyen kapcsolatok, megmaradnak egy bizonyos szinten, ahonnan nincs hova tovább együtt fejlődni.
Olvasónk dönteni szeretne, de ezt a döntést helyette nem hozhatja meg senki. Az idő segíthet, és az is, ha a találkozásokat ritkítják: ilyen helyzetben jót tud tenni egy hosszú hétvége a barátnőkkel vagy utazás külföldre egyedül pár napra. Minél inkább eltávolodik fizikailag is a problémáktól, annál inkább képes lesz meglátni a saját boldogságát, vagy a párkapcsolatban, vagy anélkül. A döntést tehát odázzuk el ilyenkor, töltsünk minél több időt olyanok társaságában akik szeretnek minket, és körvonalazódni fog az út egésze.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
