Élet-Stílus

Ezek a hírességek is megküzdöttek az aranyérrel

Az aranyérben semmi ciki nincs, sőt fontos a megfelelő kezelése: a világban nem egy ismert ember él együtt a problémával, akik ugyan nem teljesen hétköznapi munka mellett, mégis megküzdenek ezzel a kellemetlen betegséggel.  

Néhány évvel ezelőtt magyar csatornákon is futott a brit Embarassing Illnesses (magyarul: Ha ciki, ha nem: beteg vagy!) című műsor, amelyben civilek látogattak el az orvoshoz, ahol elmondták, milyen panaszaik vannak. Problémáikat legtöbbször kínosnak gondolták, köztük az aranyeret is, amivel sokszor felkeresték a műsor házigazdáját, Dr. Christian Jessent.

Az orvos persze mindannyiszor elmondta:

inkább legyen valami ciki számunkra, de akkor is tegyünk ellene, minthogy kezelés nélkül rosszabbra forduljon a helyzet.

Ennek ellenére az aranyér továbbra is rejtegetni való dologként él az emberek tudatában. Pedig nincs mit szégyellni rajta, ugyanolyan népbetegség, mint amilyen például a magas vérnyomás, és ugyancsak okozhat akár komolyabb szövődményeket is!

Pataky Attilánál komplikációkhoz vezetett

Az EDDA frontembere évek óta küzdött aranyérrel, majd egy gyomor-bélhurut kapcsán eszkalálódott nála a probléma. Pataky Attilánál ugyanis felszakadtak az erek a fertőzés hatására, így komoly vérveszteséggel került a kórházba. Életmentő beavatkozásra volt szükség, ugyanis az aranyerek vérzése miatt a vére 30-35%-át elveszítette.

Az aranyeres csomók eltávolítása után a zenész komoly fájdalmakkal küzdött, és később egy dalban is kifejezte az átélt érzéseket. Pataky az egyik legjobb példa annak kapcsán, miért nem szabad félvállról venni az aranyér okozta gondokat!

Komoly szövődményei lehetnek, ha nem megyünk orvoshoz az aranyérrel
Széles a paletta a vérszegénység és a végbéldaganat között.

A futballpályát sem kíméli

Egészen elképesztő jelenetsor játszódott le 2012-ben az argentin labdarúgó-bajnokságon, amikor a River Plate fogadta a Boca Unidos csapatát. Előbbi együttesben lépett pályára Leo Ponzio, akinél meccs közben lépett fel kellemetlen aranyér-komplikáció.

A játékosnál ugyanis már annyira előrehaladott állapotban volt az aranyér betegség, hogy az érintett erek meccs közben egyszerűen elpattantak, és nadrágja szinte teljes hátsó részét elborította a vér. Ponzio ráadásul minderről nem vett tudomást, hanem tovább futkározott a pályán, a kötelességét teljesítve. Minden szurkoló láthatta a helyszínen és a tévék előtt is, hogy az argentin futballista erőn felül teljesít – hiszen az aranyér ilyen mértékű megnyilvánulása már extrém fájdalommal járhat együtt.

Maga Ponzio így emlékszik vissza:

“Nagyon furcsa, ami velem történt, mert hetekig semmi bajom nem volt, még csak étkezés szintjén sem. Teljesen jól voltam, mígnem egy szerencsétlen esés után éreztem, hogy valami nem stimmel. Aztán elkezdett ömleni a vér. Tudtam, hogy valami rossz dolog történt” – fogalmazott Ponzio, aki először nem vette komolyan a dolgot, pedig kellett volna, hiszen ilyen komoly vérveszteséggel azonnal orvosi segítséget kell kérni.

Elnöki ügy

Az egyik leghíresebb ember, akiről tudjuk, hogy aranyérproblémáktól szenvedett, az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke, Jimmy Carter. A New York Times 1978 decemberében arról számolt be, hogy az elnök minden találkozóját lemondta december végére, mert olyan agresszív aranyér-panaszok léptek fel nála, hogy akár műtéti beavatkozásra is szükség lehet.

Ennek ellenére Carter elnök megjelent a Fehér Ház karácsonyi partiján, ahol mindenkit megnyugtatott, hogy nagyon jól érzi magát. Mivel az elnök nem lelkesedett különösen a műtétekért, inkább megpróbált otthon felépülni, specialisták segítségével.

Azóta sem tisztázott, végül befeküdt-e a kórházba, vagy esetleg egy természetgyógyász segítségével halogatta az orvosi beavatkozást. Az ő példája azt erősíti, hogy aranyeres panaszok esetén nem feltétlenül kell azonnal műtét gondolni, mivel léteznek megoldások, amelyekkel otthon is kezelhető a betegség.

Ütős fájdalom

Több sportoló, köztük amerikai futballjátékosok is szenvedtek már az aranyértől, ám kétségtelenül a profi baseball egyik nagy legendája, George Brett a betegség egyik leghíresebb elszenvedője.

Brett huszonegy évig volt aktív játékosa a Kansas City Royalsnak, a ’80-as évek elején ráadásul a liga legértékesebb ütőjének számított. 1981 márciusában viszont azonnali aranyérműtétre volt szüksége, miután a pályán annyira rosszul lett, hogy a fájdalom miatt le kellett ülnie. Egy kansasi kórházban műtötték meg, majd viszonylag hamar, már a következő mérkőzésen újra csatlakozhatott a csapatához.

Érdekesség, hogy a szurkolók mindezek után úgy emlegették Brett-et, mint aki a „hátsója összes fájdalmát beleadja az ütésbe”. Később, amikor megkérdezték a játékostól, tejesen felépült-e, csak annyit válaszolt némi iróniával:

„Az összes gondomat a hátam mögött hagytam” – amivel Brett egyben a fenékproblémájára is utalt.

Ezek a hírességek nem szégyellték az aranyérgondokat, méghozzá nagyon helyesen. Egyrészt, teljesen hibás gondolkodásra vall, ha rejtegetni próbáljuk e népbetegség okozta gondjainkat, másrészt az elhallgatás rendkívül veszélyes is lehet. A betegséget fontos kezelni, adott esetben különféle gyógyszerekkel – ha pedig az sem segít, kénytelenek leszünk félretenni a szégyenérzetünket, hogy ennél is komolyabb orvosi segítséget kérjünk.

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Kiemelt kép: Paul Hennessy/NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik