Élet-Stílus

Négy évig élt egy csipesszel a péniszében, mire orvoshoz ment

A szaúd-arábiai orvosoknak végül sikerült komolyabb műtét nélkül kiszedni az idegen tárgyat a férfi nemi szervéből.

Igazán ritka esettel találkoztak az orvosok egy szaúd-arábiai kórházban, ahova egy 22 éves férfi azzal tért be, hogy egy szőrtelenítő csipesz van a péniszében. Az Urology Case Reports című urológiai szaklap cikke szerint ez mindössze a második feljegyzett eset volt, amikor a húgycsőből egy nyitott szárú csipeszt kellett kiszedniük az orvosoknak.

A tárgy kivételét a 8 centiméter hosszú csipesz nyitott vége nehezítette, ami a kihúzás közben könnyedén felsérthette volna belülről a meg nem nevezett beteg péniszét. Az idegen tárgyat végül altatásban szedték ki egy endoszkóp segítségével, miközben egy asszisztens kívülről összenyomta a csipesz szárait.

A beavatkozás annyira sikeres volt, hogy a beteget azonnal haza is engedték a kórházból, és katéter beültetésére sem volt szükség. A férfinak javasolták, hogy menjen el egy pszichiátriai felmérésére, de arra végül nem volt hajlandó.

A férfi 18 éves volt, amikor feltolta a húgycsövébe a csipeszt, de azt nem lehet tudni, hogy ezt miért tette. Elmondása szerint az elmúlt négy évben nem volt semmilyen panasza, és vizelni is teljesen normálisan tudott.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik