Élet-Stílus

Megújítanák a 95 éves férfi jogsiját, de előbb be kéne bizonyítania, hogy megszületett

A texasi férfi hónapok óta vezetői engedély nélkül vezet autót, mert hiányzik egy irata.
Korábban a témában:

Furcsa jogi csapdába került egy 95 éves férfi Texasban: be kellene bizonyítania, hogy megszületett. Albert Biglernek erre azért lenne szüksége, hogy megújítsák a jogosítványát, azonban semmilyen hivatalos irattal nem tudja bizonyítani, hogy a világra jött – jelentette a helyi sajtó.

Bigler júliusban kérvényezte a helyi hatóságoknál, hogy hosszabbítsák meg a vezetői engedélyét, de közölték vele, hogy erre csak akkor van lehetőség, ha bemutatja a születési anyakönyvi kivonatát. Annak hiányában nem lesz jogosítványa.

Az 1924-ben született férfi a helyi sajtónak elmondta, hogy már legalább 65 éve van jogosítványa, be tudja mutatni 1931-es keresztlevelét, amiben szerepel születési ideje (1924. július 18) és születési helyen (Texas, Ranger), de azt a hatóságok nem fogadják el. Az sem számít, hogy a második világháborús veterán a katonai behívójával is tudja bizonyítja, hogy 1924-ben született Ranger településen, azt sem fogadják el bizonyítéknak arra, hogy megszületett.

Albert Bigler was born in Texas. He was baptized and confirmed in Texas. He even served in the Army during World War…

Közzétette: WFAA – 2019. szeptember 9., hétfő

A férfi és barátai mindent megtettek, hogy megtalálják a szükséges iratot, de hiába hívtak fel több megyét, sehol sem találták a születési anyakönyvi kivonatot. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen megoldással lehetne megoldani a jogi problémát. Ami miatt lehet, hogy még horgászengedélyét is el fogják tőle venni.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.