Élet-Stílus

Több mint ötven országot járt be, hogy mindenütt elmenjen a Starbucksba, pedig már utálja a kávéjukat

Huszonkét évvel ezelőtt, egy Winter nevű, amerikai férfi tett egy meggondolatlan fogadalmat. Amikor rájött, hogy mekkora butaságot csinált, úgy érezte, már nem lehet egyszerűen mindent feladni. Azóta is folytatja sziszifuszi küzdelmét, noha tudja, hogy az egésznek, a világon semmi értelme.

Winternek, fiatalabb korában sokat jelentett, az akkoriban még csak szárnyait bontogató Starbucks – írja a CNN. A texasi férfi a kilencvenes évek második felében annyit lógott a kávézólánc egyik üzletében, a szülővárosában, Planoban, hogy az szinte a második otthonává vált. Ott ismerkedett meg hozzá hasonlóan koffeinfüggő emberekkel, akik aztán a barátai lettek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Winter (@winterene) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2019, időpont: 7:09 (PDT időzóna szerint)

A Starbucksnak akkoriban még csak Észak-Amerikában voltak üzletei, nagyjából 1500 helyen. Winter pedig 1997-ben kitalálta, hogy az összeset meglátogatja. Készített egy kezdetleges weblapot, ahová feltöltheti a fotóit az összes Starbucksról, ahol megfordul. Gondolta, így beutazza az országot, miközben van valamilyen kézzelfogható célja is.

Csakhogy a Starbucks időközben hatalmas terjeszkedésbe kezdett. A kávézólánc tavasszal nyitotta meg a harmincezredik üzletét, a kínai Sencsenben. Winter rájött, hogy önkéntes küldetése megvalósíthatatlanná vált, hiszen a világ összes Starbucksába eljutni már akkor is hatalmas kihívás lenne, ha főállásban csinálhatná, neki pedig az egész nem több fura hobbinál. Akkorra azonban már túl sok időt és energiát fektetett a projektbe ahhoz, hogy csak úgy abbahagyja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Winter (@winterene) által megosztott bejegyzés, Máj 18., 2019, időpont: 6:42 (PDT időzóna szerint)

Az amerikai férfi folytatja a projektet, noha már saját bevallása szerint is utálja a Starbucks kávéját, annyit ivott belőle. Ma már sokkal jobban szereti azt a minőséget, amit a kicsi, független, kézműves kávézók kínálnak.

Winter eddig tizenötezer-hatvanegy Starbucks kávézóban járt.

Ezek közül közel tizenkétezer működik az Egyesült Államokban, illetve Kanadában, a maradék, több mint háromezer kávézóért pedig beutazta az egész világot, Ázsiától, Dél-Amerikán át, Európáig. Több mint ötven országban járt, hogy mindenütt megkóstolja ugyanazt a kávét. Mindezt úgy, hogy a Starbucks soha, semmivel sem támogatta.

Winter többször megfordult Magyarországon is, a honlapja szerint 2011-ben, 2012-ben, illetve 2015-ben és 2016-ban is járt budapesti Starbucks kávézókban. Az utóbbi időben kevesebbet utazik, mert gondoskodnia kell az egyre betegesebb, Panamában élő édesanyjáról is. Bár tudja, hogy a világ összes Starbucksába soha sem fog eljutni, törekszik rá, hogy a lehető legtöbben megforduljon.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.