Furcsa autólopási ügyben nyomoznak a New Jersey állambeli Hamilton város rendőrei. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint egy idős nő autóját lopták el, aki elaludta a járműben, majd több órával később a földön ébredt, az autó pedig nem volt sehol.
Az ABC6 televízió híradójának beszámolója szerint a 80 éves nő a saját kocsibejáróján állt meg az autóval helyi idő szerint szerda este 9 órakor, majd elaludt. Másnap hajnali négy óra körül pedig a földön fekve ébredt fel a kocsibeállóján, az autója pedig eltűnt.
A meg nem nevezett áldozat a rendőröknek elmondta, hogy nem emlékszik arra, hogy mi történt, és fogalma sincs arról, hogy ki vihette el a Toyota RAV4-est. A rendőrség közlése szerint a nő arcán kisebb sérülések voltak, de azok nem igényeltek orvosi beavatkozást.
Az autót csütörtök délután a szomszédos Trenton városában találták meg a rendőrök, üresen. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki, vagy kik vitték el a járművet. Mark Horan, a hamiltoni rendőrség hadnagya közölte, a nő szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem sérült meg súlyosabban a merész autólopás közben.
A kiemelt képen a kocsibeálló, ahonnan ellopták az alvó nő autóját. Fotó: ABC6