Élet-Stílus

Iszonyatos szag miatt hajtottak végre kényszerleszállást a repülőgéppel

A gép személyzetének több tagját is kórházba kellett szállítani.

Philadelphiából Londonba tartott az American Airlines egyik repülőgépe vasárnap este, mikor két óra repülés után végül megszakította az útját a bostoni Logan repülőtéren.

Ott már több mentőautó várta őket, amik végül a gép személyzetéből nyolc embert szállítottak kórházba.

Folyamatosan egy furcsa szagot éreztem, és nem voltam biztos abban, mi lehetett. Azt hittem, valakinek a gyomrával lehet gondja, szóval nem foglalkoztam vele

– mondta egy nő a WBZ-TV-nek. Egy másik utas pedig azt mondta:

Egyfajta égő szagot éreztem. Egy valami furcsa égő szagot.

A repülő egyik pilótája „koszos zokni” szagához hasonlította azt, amit érzett – írta a PhillyVoice.

Az utasoknak – akikből 154 tartózkodott a gépen 12 fős személyzet mellett – nem esett bántódásuk.

Azt egyelőre vizsgálják, mi okozhatta a furcsa szagot, az utasokat egy hotelben szállásolták el, és csak hétfőn indulhattak tovább Londonba.

Kiemelt kép: Getty Images/NurPhoto/Nicolas Economou

Ajánlott videó

Olvasói sztorik