Image: 73906399, A sr·c, aki kˆrbebiciklizte a Fˆldet., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

„Azt éreztem, hogy ha most meghalnék, az teljesen rendben lenne”

Illés Adorján nemrég ért vissza egy négy évig tartó bicikliútról. Nem sokat készült az útra: gyerekkora óta alig-alig ült kerékpáron. Nem vitt magával gyógyszert sem. Csak pozitív életszemléletet – de úgy tűnik, ez elég volt. Interjú a férfival, aki gyakran van Bajban, kivéve, amikor épp megkerüli a bolygót.
Korábban a témában:

Két dologra következtethetünk abból, hogy valaki négy évre lelép: vagy eléggé ráér vagy különösebben nem volt semmi, ami itt tartaná. Rád melyik igaz?

Nem ez a lényeg, hanem hogy a szabadságot választottam. Előtte mérnök voltam egy telekommunikációs cégnél, tök jól kerestem, jó fej volt a főnököm és a kollégáim is, mégis túlságosan kötöttnek éreztem. Például azt, hogy be kell járni hétfőtől péntekig, illetve megmondják, mit csináljak. Szerettem volna kilépni ebből, úgyhogy eladtam a bútoraimat, a könyveimet, a ruháimat, megvettem ezt a biciklit és útnak indultam.

De ha szeretted a munkahelyed, mi motivált abban, hogy mindent feladj?

Nem volt meg az az érzés, tudod, amikor dolgozol, és megszűnik körülötted az idő, és a teljes szívedet bele tudod tenni abba, amit csinálsz. 2014-ben felmondtam, mert olyan dolgokkal szerettem volna foglalkozni, amivel értéket teremtek. Elkezdtem fotózni, meditálni, aztán találkoztam egy barátommal, Szabó Ádámmal, aki akkor jött vissza egy biciklis Európa-túráról.

Akkor ez volt a döntő pillanat, ha jól sejtem.

Pontosan. Amikor leültünk, ragyogó szemmel mesélte, hogy mennyi helyen járt, milyen sok emberrel találkozott. Pár héttel később cseten megírta, hogy 2015-ben indul egy Föld körüli bicós útra. Annyira jól hangzott, hogy egy pillanatig sem gondolkodva megkérdeztem, mehetek-e vele. Mehettem.

Te is nagy bringás arc voltál? Mikor ültél először biciklin?

Kiskoromban nagy biciklis gengszter voltam: ugratókat építettünk, bandában nyomattuk. De aztán évekig semmi. Annyira, hogy talán csak a világ körüli út előtt egy évvel kezdtem újra bringázni, vettem egy mountain bike-ot, azzal jártam be melóba, de hát az sem volt több napi három-négy kilométernél.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

De valami felkészülés csak volt, ha már Föld körüli útra indultál.

Fizikailag biztos sokkal jobban rá lehetett volna készülni, én naponta maximum egy-egy órát bicóztam. Amikor kiderült, hogy hamarosan Föld körüli útra indulunk, úgy utaztam haza Pestről a nyolcvan kilométerre lakó szüleimhez, hogy elmentem Bicskéig vonattal, és onnan a mountain bike-ommal hazatekertem. Legközelebb már csak negyedútig mentem vonattal, harmadjára pedig már biciklivel tettem meg mind a nyolcvan kilométert. De arra például nem tudtam edzeni, hogy a túrán a bringa és a cuccom összesen ötven kiló lesz.

Mikor és honnan indultatok?

  1. június 13-án szombat hajnali fél ötkor Budapestről, a Nemzeti Színháztól.

Mikorra terveztétek a visszaérkezést?

Nagyjából két évben gondolkoztunk. Nekem négy év lett belőle.

Hogyhogy neked? És neki? Együtt indultatok, aztán pár hónap múlva egyszer csak Ádám jobbra kanyarodott, te meg mentél egyenesen? Vagy összevesztetek?

Másfél évig utaztunk először együtt, aztán Malajziában, Kuala Lumpurban felvetettem, hogy szeretnék külön is utazni, hogy kipróbáljam, milyen az igazi szabadság – amikor teljesen egyedül vagyok. Mert amúgy addig mindent együtt csináltunk, a tekeréstől a szálláskeresésig, össze voltunk nőve.

Nem sértődött meg?

Biztos furcsállta. Voltak húzós kalandok az utazás során, mégis az egyik legnehezebb pillanat ez a beszélgetés volt nekem. Hogy elmondjam neki, figyelj, Ádám, én most szeretnék egyedül menni. Egy reggelen történt, izgultam, izzadtam, csak dadogva tudtam neki elhebegni. Aztán egyedül utaztam egy évig. Egyszer találkoztunk Japánban, aztán meg San Franciscóban is, onnan öt hónapig együtt bicikliztünk le Mexikó közepéig. Aztán megint egyedül mentem tovább. De nagyon hálás vagyok Ádámnak.

Egyedül a szabadság miatt volt jobb menni, mi volt a közös utazás előnye?

Ádámnak rengeteg tapasztalata volt a korábbi Európa-körútról, nagyon sokat tanultam tőle például a szálláskeresésről.

Milyen helyeken aludtatok?

Volt nálunk sátor, de lehetőség szerint ingyen szálláshelyeket kerestünk. Mindenhol aludtunk, de ezt tényleg úgy értsd, hogy mindenhol: mentőszolgálatnál, rendőrségen, tűzoltóságon, templomokban, iskolákban, pékség padlóján. Be kell kopogni, rá kell kérdezni, ennyi.

26 Fotó megtekintése

„Azt éreztem, hogy ha most meghalnék, az teljesen rendben lenne”

Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +

Megkérdeztétek a rendőrségen, hogy lehet-e ott aludni?

Aha. Kétszer börtönben is aludtunk. Egyszer Pakisztánban, egyszer Balin.

Bekopogtattatok, hogy szeretnétek önkéntesen bevonulni?

Rendőrőrsön érdeklődtünk, ott azt mondták, hogy náluk nincs hely, de van egy cella, tök üres.

Kaptatok kis börtönkosztot is?

Azt nem, csak egy szép cellát. De amúgy az az egyik legfőbb tapasztalatom, hogy mind a 39 országban, amin átbicikliztünk, rendkívül segítőkész emberekkel találkoztunk. Mindenhol nagyon nagy százalékban olyanokkal futottunk össze, akik örömmel segítettek bármiben.

Oké, hogy többnyire ingyen volt a szállás, de gondolom, így is komoly összegbe kerülhetett az út. Volt szponzorod?

Nem volt, azzal a hárommillió forinttal indultam el, amit a végkielégítésemből és az ingóságaim eladásából szedtem össze. Úgy számoltunk, hogy maximum ezer nap lesz az utazás, a hárommillió forint az nagyjából tízezer euró, ha azt elosztod ezerrel, kijön, hogy napi 10 eurós költségvetésből gazdálkodtam. Az összegből az étkezés mellett néhány repjegyet is fedezni kellett, mert az óceánokon, tengereken át kellett jutni valahogy. Végül napi 5-6 dolláros, azaz ezeröt-ezernyolcszáz forintos költésre álltunk be. Ennyi pénzért olyan élményt kaptunk, ami megfizethetetlen.

A pénz mellett gondolom, fogkefe, némi ruha és telefon meg töltő volt nálad. Mit kellett még vinni egy többéves útra?

Mindenből minimálisat tudsz vinni. Minél több a cucc, annál nehezebb a bicikli, ez talán az életünkre is igaz: minél több mindent cipelünk magunkkal, annál nehezebb a dolgunk. A ruháknál arra is kell figyelni, hogy könnyen mosható, gyorsan száradó darabok legyenek. A biciklihez vittünk pótbelsőt és -külsőt, meg kulcsokat, hogy ha a sivatag közepén lerobbannánk, akkor is meg tudjuk szerelni. Ezenkívül volt még nálunk sátor, hálózsák, matrac, egy kis sütő, lábos. Nálam még egy fotósfelszerelés, és persze iratok, bankkártya. Így volt ötvenkilós a cuccunk, de Mexicóban például találkoztunk két ecuadori bringással, akiknek ennél jóval kisebb volt a csomagjuk. Volt náluk egy váltópóló, egy papucs, oszt szevasz.

Egy csomó országban ültettetek egy-egy fát, ezt logisztikailag hogy lehetett megoldani?

Először úgy találtuk ki, hogy Magyarországról viszünk egyet Szerbiába, ott elültetjük, és utána az ott vásárolt fát visszük a következő országba, de hamar rájöttünk, hogy az időjárási viszonyok miatt sem érdemes a fát biciklin szállítani. Így aztán szinte minden országban szereztünk egy facsemetét, gyakran helyiek segítségével, és együtt elültettük.

Hány telefonnal és hány töltővel lehet egy ilyen utat végigcsinálni?

Egy telefon és egy töltő elég, ha nem lopják el. Nekem kétszer is ellopták a telefonomat, az egyiket Indonéziában, a másikat Nicaraguában. De itt tenném hozzá, hogy négy év alatt talán ha öt apró dolgot loptak tőlem, és mindegyik történet viszonylag jól végződött. A maradék ezernégyszázhetven napban semmi probléma nem volt. Az első lopás külön vicces volt, Indiában egy szikh templomban aludtunk, a cipőt kint kellett hagyni, nem lehet abban belépni. Reggelre ellopták. Vagy tízen segítettek keresni, és amikor feladtuk, a helyiek összedobtak annyi lóvét, hogy egy új cipőt tudjak venni, aztán az egyik turbános szikh felhívta egy bicikliboltos ismerősét, aki félretett nekem egy cipőt és még árengedményt is adott.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Voltál vagy negyven országban. Mi volt a legdurvább kultúrsokk?

Kínában például a kaja: valamelyik állatnak elfogyasztották az agyvelejét, meg ettek bogarakat is. Elmentem egy piacra, ott meg olyan kecskék voltak, hogy vagy félméteres volt a heregolyójuk, na, azt is megették. Iránban vagy Pakisztánban például semmi ilyesmi nem volt, ott inkább az volt a furcsa, hogy milyen nyugis minden. Amikor elindultam, sokan mondták itthon, hogy semmiképp ne menjek ezekbe az országokba, mert elrabolnak, felrobbantanak, lelőnek. Ennek pont az ellentéte történt: az iráni és a pakisztáni emberek is szuperkedvesek voltak.

Na jó, de Magyarországon az állami médiában is azt nyomják, hogy félned kell mindenkitől, aki nem fehér.

Ezt csak belénk akarják plántálni, de ha elmész a világon bárhol egy kis faluba, ott mindig sokkal békésebbek az emberek. Ahol a lakók közösségben élnek és egymást támogatják, ott kisebb a félelem, nagyobb az elfogadás, a szeretet.

Hány nyelven beszélsz, hogy kommunikáltál?

Amikor elindultam, angolul és németül beszéltem, útközben sokat tanultam például spanyolul, de a Japánban töltött három hónap alatt is ragadt rám jó pár kifejezés. A németet alig tudtam használni, az angolt sok helyen, ahol meg egyik nyelven sem értettek, például az egykori szovjet köztársaságokban, ott nekem kellett felszednem pár kifejezést. Intézned kell élelmet, szállást, kérned kell útbaigazítást, úgyhogy ha máshogy nem megy, kézzel-lábbal el kell mutogatni.

Melyik országból jöttél el úgy, hogy még biztosan visszatérsz?

Kolumbiát például imádtam. Nem tudom, milyen kép él benned arról az országról, de engem nagyon sokan megpróbáltak lebeszélni róla, mert ugye drogbárók, kinyírnak, veszélyes. Én ott is pont az ellentétét tapasztaltam: az emberek szuperbarátságosak. Ott sincs kolbászból a kerítés, mégis mindenki nyitott, érdeklődő, egész nap táncikálnak meg énekelnek. Európához képest, ahol az egyéniségről szól minden, ott sokkal inkább a közösség és a család, az együttlét, ami számít. Fidzsit azért szerettem, mert amikor megkérdeztem az embereket, tudnak-e segíteni szállást találni, tízből kilencen azonnal felajánlották, aludjak náluk. Pedig ott is nagy a szegénység. Japánt is imádtam, eléggé más kultúra, de nagyon érdekes, és borzasztóan kedvesek az emberek. Ausztráliában és Új-Zélandon pedig csodálatos a természet.

Ezek közül van, ahol élnél is? Akár csak néhány évig.

Kolumbia mellett San Francisco volt, ami nagyon inspirált, egy hetet töltöttem ott, és minden nap azt éreztem, mintha különleges energiája lenne a városnak. Ott szívesen eltöltenék egy-két évet.

Volt olyan az út során, hogy féltél?

Aha.

Ezt kifejtenéd bővebben?

Amikor eleinte a természetben sátraztunk és jöttek a neszek, az elég félelmetes volt. Egy idő után viszont ez megfordult: pont akkor éreztem magam a legnagyobb biztonságban, amikor a várostól, lakott településtől távol sátoroztam. Ahol emberek voltak a közelben, ha nem is féltem, de tény, hogy sokkal jobban kellett figyelnem. Eleinte az is ijesztő volt, amikor a kamionok centrikre húztak el mellettem, később ahhoz is hozzászoktam. Az volt a lényeg, hogy ne ijedjek meg, mert akkor biztos, hogy az árokban kötöttem volna ki.

26 Fotó megtekintése

„Azt éreztem, hogy ha most meghalnék, az teljesen rendben lenne”

Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +
Forrás: Illés Adorján
Még több +

Említetted a neszeket a sátornál. Volt szerencséd különleges állatokhoz így, hogy dzsungelt és sivatagot is érintett az utad?

Leginkább Ausztráliában láttam érdekes példányokat: kengurukat, tasmán ördögöt, emut, sisakos kazuárt. Meg Kaliforniában egyszer egy bálnát, de csak messziről. De ha arra gondolsz, volt-e összetűzés az állatok és köztem, nem, azt megúsztam, bár egyszer Spanyolországban egy kicsinyeit védő vaddisznó miatt órákig nem mertem kibújni a sátorból.

Négy év alatt azért néhányszor megbetegszik az ember, megcsípi valami, eltörik valamije. Hogy menedzselted az egészségügyi problémákat?

Úgy, hogy nem voltam beteg. Az a helyzet, hogy nem nagyon hiszek a betegségekben. Nem adattam be oltást sem indulás előtt. Nem vittem magammal gyógyszert, és az egész úton…

Bocs, hogy közbevágok: azt akarod mondani, hogy egy szem aszpirin nélkül indultál el Föld körüli útra?

Nem vittem semmit. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány szem gyógyszert vettem be négy év alatt. Inkább arra koncentráltam, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy egészséges legyek. Szerintem ez számít a legtöbbet. Pedig volt olyan, hogy Indiában csak csapvizet tudtam inni, mert más nem volt. Szoktam néha varázsolgatni, és akkor is így tettem – megfogtam a palackot, amiben a csapvíz volt, küldtem neki az energiát és erősen koncentráltam: megtisztul a víz, megtisztul a víz. Mondjuk ugyanolyan rossz ízű maradt így is. De legalább nem lett bajom.

Nem lett bajod – témánál vagyunk: az egyik legpozitívabb ember vagy, akivel valaha beszélgettem, és közben tényleg egy Baj nevű településen élsz? Szívből utálom, ha valaki tulajdonnevekkel poénkodik, de azért ez, érted…

Nálunk mindenki azt mondja, hogy Baj a legmenőbb hely a világon. Igaz, néhány kilométerrel odébb meg azt gondolják, hogy a vértesszőlősiek a legmenőbbek.

Amikor megnéztem néhány úti videódat, elsőre az eszembe jutott rólad, hogy te biztos hétfőn reggel is vigyorogva ébredsz.

Ilyen vagyok. Ismered az Asterix és Obelixet?

Persze.

Na, Obelix, tudod, a nagydarab, kiskorában beesett a varázsfőzetbe, és mindig erős maradt. Néha én is így szoktam magamra gondolni, csak én folyamatosan vidám vagyok – már egészen kiskorom óta. Persze gyerekként félénk voltam, meg zavarban, ha mondjuk csajokkal kellett beszélni, de aztán elkezdtem foglalkozni olyanokkal, hogy meditáció, agykontroll, pszichológia, és ugyanaz a lendületes vidám gyerek maradtam, csak nagyobb magabiztossággal.

Az utazás, a sok kihívás pedig ráerősített erre. Például Japánban biciklizés közben az első kerék beakadt egy vájatba, elveszítettem az egyensúlyom, elestem, és eltört egy csont a kezemben. Egy japán kórházban azt mondták a dokik, hogy mindenképp meg kell műteni. Mondtam, hogy szerintem ez hülyeség.

De miért mondtad ezt?

Mert az emberi szervezet az egyik legkomolyabb, legösszetettebb csodadolog a Földön. Úgyhogy úgy döntöttem, inkább meggyógyítom magam. Találkoztam egy Yoshi nevű sráccal, aki megengedte, hogy nála lakjak egy hónapig, minden reggel hajnalban keltem és meditáltam, arra koncentráltam, hogy meggyógyul a kezem, és képzeld el, hogy a Japánban töltött utolsó héten elmentem egy kórházba, ahol csináltak egy MRI-t, és azt mondta a doki bácsi, hogy nincs nyoma semmiféle törésnek. Nem vagyok amúgy vallásos, semmiféle brigádhoz nem tartozom, de a hit fontos. Működik.

Mennyire volt személyiségformáló ez a négy év? Más emberként tértél haza?

Sokkal-sokkal magabiztosabbá váltam. Ha valamit el kell intézni, megcsinálom, mindent el tudok intézni. Türelmesebb lettem, pedig már előtte is az voltam. Nem vagyok már szétszórt, oda tudok figyelni a dolgokra. Mondjuk az út során elég sok mindenre kellett koncentrálni, figyelni az autókra biciklizés közben, a navigációra, a pénzköltést menedzselni, a szállást megoldani – négy éven keresztül minden nap.

Volt olyan pillanat az út során, amikor azt érezted, menten elsírod magad a boldogságtól?

Ausztráliában kiértem egy olyan tengerpartra, ahol nem volt senki. A hatalmas hullámok nekicsapódtak a szikláknak; minden olyan gigantikus volt, és közben tök üres, még a strandrészen sem volt senki. Csak én. Levetkőztem meztelenre, berohantam a vízbe, és akkor volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy ha most meghalnék, az teljesen rendben lenne.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

És olyan volt a négy év alatt, hogy inkább otthon söröztél volna a haverokkal?

Nem. Csodának éltem meg az egészet. Olyat sem éreztem, hogy feladom. Minden nap felkeltem, és azt csináltam, amihez épp kedvem volt. Ha épp húsz kilométert akartam megtenni, akkor annyit tekertem. Ha olyanom volt, fotózgattam vagy épp beszélgettem emberekkel. Vagy csak gyönyörködtem a tájban. Vagy benéztem templomokba és hasonló helyekre. Így, hogy nincsenek korlátok, és szívből utazol, minden napod gyönyörű lesz. Ez a szabadság: felkelsz, és azt csinálsz, amit akarsz.

Négy év szabadság után vissza tudnál most menni egy 9-től 5-ig állásba?

Vissza tudnék, de nem fogok.

Akkor mi a terv?

Az a terv, hogy nincs terv. Ezt is az úton tanultam: nemcsak utazni fogok érzésből, hanem élni is. Persze úgy is felfoghatjuk, hogy az egész élet egy utazás. Az egyetlen célom, hogy azt a rendkívül magas energiaszintet, amiben az utazásnak köszönhetően vagyok, fenn akarom tartani, és teremteni szeretnék belőle: könyvet írni, előadásokat tartani. De nem az utazásról, mert nem az az üzenet, hogy itt meg ott jártam, és hú, de jó volt.

Hanem?

Hanem hogy mindannyiunkban van valami különleges, és hogy a képességeinket kihasználva boldog életet tudunk magunknak teremteni, ha bátran neki merünk vágni dolgoknak, még akkor is, ha nehéznek és körülményesnek tűnik kilépni a komfortzónából. Ha olyan dolgokat teremtünk, amiket szeretünk, élvezni fogjuk minden napunkat, hetünket és így az egész életünket.

Itt követheti Adorjánt

Illés Adorján a Meandmybicycle.love Facebook-oldalon számol be képek és videók formájában a legfrissebb kalandokról.

Image: 73862408, NONstop Oroszorsz·g Transzkontinent·lis nom·d autÛstop az Èszak-koreai hat·rrÛl haza. Mayer kÈpes besz·molÛja oroszorsz·gi kalandoz·sairÛl febru·r 6-·n az AurÛr·ban!, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
HÉV helyett gyalog indult el a piros kabátos magyar srác, és azóta is megy
Mayer Márton világutazó mesélt a nomád autóstoppal megtett 18 ezer kilométerről, motoros sámánokról, cuki embercsempészekről és a flip-flop papucsos fényevőről, aki azért csalt is egy kicsit.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Plastic cups are pictured on August 13, 2019 in a recycling facility in Bourg-Blanc, western France. (Photo by Fred TANNEAU / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.