Élet-Stílus

Szexbabáira hagyja vagyonát egy brit férfi, pedig nem is szexel velük

Az emberi szexualitás szintetikus jövőjéről, illetve sokak számára már jelenéről volt szó a Channel 5 brit tévécsatorna The Sex Business című dokumentumsorozatának legutóbbi részében. A műsorban megszólalt egy Chris nevű férfi, akinek három életnagyságú babája is van, amiket azonban nem használ szexre, mert azok nem tudják beleegyezésüket adni az együttléthez – írja a brit Metro.

Chris tényleg rajong a szexbabáiért. Mindegyiknek saját személyiséget kreált, és úgy kezeli őket, mintha valódi emberek lennének. Mániájában egészen addig megy, hogy elhatározta, a végrendeletében a babákra hagyja a vagyonát.

Kellemes megérinteni, megölelgetni őket, mert puhák és nőiesek. Jól esik velük lenni. De nem fekszem le velük, mert az olyan lenne, mintha elárulnám őket. Pornót nézek, nekem az pont elég. Tudom, furán hangzik, de ez vagyok én.

A férfi azt mondja, háromszor volt már házas, de soha életében nem volt még olyan boldog, mint a babáival, soha többé nem akar nélkülük élni. Korábban az is megfordult a fejében, hogy ha meghal, maga mellé temetteti a babákat, de úgy érezte, az olyan lenne, mintha a saját húgát temettetné maga mellé. Inkább úgy döntött, gondoskodik arról, hogy a szexbabáknak gondját viseljék akkor is, ha ő már nem lesz velük többé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik