Élet-Stílus

Sorozatgyilkossági ügyben tett vallomást Ashton Kutcher

A színész találkozgatott az egyik áldozattal még a 2000-es években.

Mint ahogy arról beszámoltunk, megkezdődött Michael Gargiulo tárgyalása, akit több nő brutális meggyilkolásával vádolnak. Az esetek 20 évvel ezelőtt történtek, Ashton Kutcher pedig érintett az ügyben, mivel randizott korábban az egyik áldozattal. Most behívták tanúskodni egy Los Angeles-i bíróságra.

Ashley Ellerinnel 2001-ben kezdett találkozgatni a színész, akivel egy akkori Grammy-díj afterparty-n kellett volna összefutniuk, de a nő sohasem érkezett meg. Kutcher baráti viszonyként emlegette Ellerinnel való kapcsolatát, de elmondta, vonzónak találta a nőt, akivel kapcsolatot is el tudott volna képzelni.

Később elérte telefonon, és megbeszéltek egy randit, de a nő nem telefonált, így Kutcher házhoz ment, ahol benézett az ablakon, és látta, hogy egy pohár vörösbor van kiöntve a szőnyegen. Ahogy a színész mondta, távozott a helyszínről, mivel senki nem nyitott ajtót.

Másnap megtalálták a nő holttestét a fürdőszobában, akit brutális kegyetlenséggel öltek meg. Ezen kívül több államban hasonló eseteket jegyeztek fel Gargiulo neve mellett — írja a TMZ.

Kiemelt kép: Frederick M. Brown/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik