Élet-Stílus

Így lett áruházból szálloda, egykori kastélyból romhalmaz

Így lett áruházból szálloda, egykori kastélyból romhalmaz

Ha valaki Gyulára utazik, sokszor azt gondolja, miért indult útnak ide a világ végére. Pedig a viharsarok városa sok szép dolgot rejt, amiért megéri órákat autózni, hogy aztán meglepetésekkel és csodás élményekkel térjen vissza. Összeszedtünk öt olyan helyet Gyulán, amit érdemes megnézni.  

Kínai áruházból hotel

Egykoron még egy japán főherceg és egy egyiptomi uralkodó is megszállt a város legrégebbi szállodájában, a Komló Szállóban, ami egy hosszú kitérő után ma ismét hotelként működik.

Mondjátok meg Máriának, szeretem

– énekelték valamikor az 1960-as években a kávézóba és az étterembe belépő hölgyeknek, akik akkor még nem sejtették, milyen sanyarú sors vár az 1800-as évek végén felhúzott épületre. A rendszerváltás után megszűnt a szálló, és a patinás épületben egy kínai áruház működött éveken keresztül. Végül 2016-ban nyitották újra, teljesen felújítva az éttermi és a szállodai részt.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A felújított étterem karzatán egykoron zsugapartikat tartottak, amiben csak a kiváltságosak vehetettek részt. Bár kártyázni ma már nem lehet, de enni azt továbbra is igen. Az árak barátságosak, két főre, levessel, főétellel és üdítővel fizettünk 7 500 forintot,  de van napi menü is, ami 1350 forintba kerül.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

„A jó ízlést tanúsító cukrászati készítményeiért”

Ez a szöveg olvasható azon az oklevelén, amit a Százéves Cukrászda egykori tulajdonosának írtak. A név csalóka, mivel maga a cukrászda 1840-ben nyílt,  tehát már több mint 170 éves, ezzel pedig az ország második legrégebbi cukrászdája is egyben. Ha valaki Gyulán jár, szinte kötelező ide eljönnie. A cukrászda, mondhatni nagy szerencséjére, elkerülte az államosítást, a korai klasszicista épületben a mostani tulajdonosok is igyekszenek megőrizni a 19. századi hangulatot és az eredeti környezetet, ahol kortól függetlenül bárki eltölthet egy kellemes órát.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A cukrászdában a legrégebb óta kapható sütemény az épület nevét is viselő százévestorta, aminek az alapja a mandulás sachertészta, tölteléke pedig barackpálinkával ízesített marcipán, párizsi krém, mindez marcipán- és tejcsokoládé-bevonattal. Ezenkívül még a Kongó nevű mogyorónugátos sütemény van az étlapon, ami a legrégebbi recept alapján készül. A süteményeken kívül pedig több mint 60-féle kézműves bonbon is kapható. Ha valaki pedig szeretne üzenetet hagyni, azt egy szalvétára írva megteheti, ilyen üzenetekből pedig több száz van a cukrászdában található egyik szekrény fiókjában.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A színfalak mögötti világ

Elfogult vagyok, de szerintem az ország egyik legszebben felújított épülete az Almásy-kastély és a hozzá tartozó park, platánokkal és tölgyekkel. A II. világháborút követően a kastélyt államosították, utána működött itt szinte minden, a szakmunkásképzőtől a csecsemőotthonig, míg végül hosszas felújítást követően visszanyerte régi fényét. Maga az épület is gyönyörű, de belülről sem unalmas: itt nemcsak az arisztokrácia életét ismerhetjük meg, hanem a személyzetét is, holoprojekt segítségével megnézhetjük, mi zajlott a színfalak mögött.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A parkkal és az épülettel szemben található a gyulai vár, ahol nyaranta színházi előadásokat is tartanak. Érdemes már előre megnézni a programot és egy romantikus színházi estét eltölteni az ódon falak között. Maga vár a 16. században az ország három legerősebb végvárainak egyike volt. A szinte teljesen épen megmaradt gótikus téglavárban megnézhetjük, hogyan nézett ki egy várbörtön, milyen fegyverekkel harcoltak, felsétálva a toronyba pedig csodálatos kilátás nyílik a környező területre. A romantikázni vágyók a vár melletti tóban csónakázhatnak is.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Ahol a romok emlékeztetnek a gazdaságra

Nem volt ilyen szerencsés a pósteleki Széchenyi-Wenckheim kastély. A turisták által rejtve maradt egykori kastély romjaihoz a főúttól egy fákkal szegélyezett kavicsos úton lehet eljutni. Nehéz elhinni, de itt egykoron a megye legnagyobb kastélya állt, a 72 szobás épülethez egy 600 rózsafajtát számláló díszkert és csónakázótó is tartozott. A néhány évtizedet élt kastélyt 1945 után a környékbeliek szó szerint széthordták, az épület rommá vált, és a növényzet visszavette, ami az övé volt.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Mára csak a vad romantika érzése maradt meg, aki egy kicsit nyugalomra vágyik, akár a párjával, annak tökéletes hely a piknikezésre. Gyulától 11 kilométerre van, autóval és biciklivel is könnyen megközelíthető, a közelben található egy étterem, a Mókuscsárda és egy szabadidőpark is. A romantikázók között pedig annyira népszerű, hogy sok esküvői szertartás – és fotózás helyszínéül szolgál.

Veszprém környéke még zord időben is jóképű
Veszprém nyüzsgő megyeszékhely és a pompás balaton-felvidéki régió szíve. Haverokkal is megéri felfedezni, nem kevés kalandot tartogat mászással, gokartozással és panorámával.
A Dunakanyarnál szebbet kitalálni sem lehet
A hétvégére az egész családnak ajánljuk Nagymarost és a környékét piacozással, tökéletes lángossal. Na meg a kanyargó Duna lenyűgöző panorámájával.

Szponzorált tartalom

A cikk a Mazda támogatásával készült. Fedezd fel megújult weblapját: www.mazda.hu

Olvasói sztorik