Élet-Stílus

Zseniális megoldással sikerült elérnie, hogy „elviselhetetlen” anyósa soha többet ne látogassa meg

A brit férfit teljesen kikészítette, hogy naponta csak úgy megjelent, minden bejelentés nélkül.  De rájött, hogyan oldhatja ezt meg.

Több éven át szenvedett felesége szüleitől, különösen anyósától egy brit férfi, aki a Redditen osztotta meg, hogyan sikerült megoldania az „elviselhetetlenné” vált problémát – írta a Mirror című brit bulvárlap. A férfi elmondása szerint felesége szülei napi rendszerességgel jelentek meg náluk, anélkül, hogy ezt előre bejelentették volna.

A leírás szerint az „elviselhető após”, és „az őrült anyós” semennyire sem tartja tiszteletben a magánszféráját, anyósa pedig folyamatosan az idegeire megy szűnni nem akaró zsörtölődéseivel. A váratlan látogatások éveken át zajlottak. Elmondása szerint többször is felvetette feleségének, hogy tenni kéne ez ellen valamit, de ő nem akart szembeszállni a szüleivel.

Aztán egy véletlennek köszönhetően kínálta magát a megoldás, hogyan szabadulhat meg az anyósi látogatásoktól. Egyszer, amikor náluk voltak, egy pók jelent meg a lakásban, és anyósa teljesen kiborult. Kiderült, hogy súlyos pókiszonya van, és rendes pánikrohamot kapott a sarokban ücsörgő, és semmit sem csináló pók láttán.

Ekkor jött az ötlet. A férfi úgy döntött, hogy vesz magának egy tarantulát, amit a nappaliba rakott hatalmas terráriumban helyezett el, ahol mindenki láthatja. Remélte, ezzel sikerül távol tartani az anyóst. És csodásan működött is. Az após még jár hozzájuk, de az anyós képtelen betenni a lábát a pókos lakásba.

A férfi mindezt az „Én vagyok-e a seggfej” című fórumban tette közzé, arról kérdezve az embereket, hogy vajon szemét húzás volt-e tőle. Nem az anyósriasztó beszerzése, hanem az, hogy nem mondta meg feleségének, hogy miért akart olyan nagyon venni egy tarantulát.

A több mint ezer kommentet hozó bejegyzésben a férj leírta, szerinte nem volt más választás azután, hogy neje évekig figyelmen kívül hagyta panaszait. És a Reddit felhasználói egyet értettek, és arra a döntésre jutottak, hogy a férj bizony nem volt seggfej.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik