Élet-Stílus
Two adult female are having disagreements with upbringing kid at home.

Nem engedte anyósának, hogy a kezébe vegye a babáját, amíg ezt a két dolgot nem teljesíti

Az első gyereknél nagyon sok szülő kicsit túlgondoskodó, de talán ez a kismama még ennél is szigorúbb volt.

Ő ugyanis nem engedte meg a párja szüleinek, hogy a csecsemőjét a kezeik között tartsák, egészen addig, míg meg nem teszik neki, amit kér tőlük. A nevét fel nem fedő nő a Slate tanácsadó újságírójának írt levelét azzal kezdi, hogy az anyósa erős dohányos, és attól tart, hogy a gyereke passzív dohányos lesz a nagymamájától. Nem is csak attól, hogy a baba előtt dohányozna, hanem már attól is, hogy a dohányzás nyomai ottmaradnak a ruháin, a bútorokon.

Ezért úgy döntöttünk a férjemmel, hogy miután dohányzott, le kell zuhanyoznia, és átöltöznie, még mielőtt magához ölelné a babát.

Nem akarja ezzel elűzni a nagyit, azt viszont szeretné, ha megértené a döntésüket. Ezért fordult a tanácsadóhoz, Carvell Wallace-hez, aki erre azt válaszolta, hogy ha az ő otthonukba megy el az anyós, akkor tiszteletben kell tartani a szabályokat. Ha viszont ők látogatják meg a nagymamát, akkor legyen egy kicsit engedékenyebb.

Wallace szerint ráadásul ez az ügy az anyósnak abban is segíthet, hogy újraértékelje a cigarettához fűződő kapcsolatát, sőt talán, hogy abba is hagyja, és igazi nagymamája lehessen a gyereknek.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73891306, SkultÈty DÛra szexu·lis nevelÈs oktatÛ, szexu·lterapeuta, csal·dsegÌtı, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.