Élet-Stílus

Seggfejnek nevezték a menyasszonyt, a koszorúslánynak tett követelése miatt

Egy héttel az esküvő előtt ment oda hozzá a kéréssel. A lány belement, de sokan szörnyűnek találták.

Teli van a világ szörnyű menyasszonyokkal, akik annyira, de annyira akarják, hogy esküvőjük életük legszebb és a legtökéletesebb napja legyen, hogy azzal már átlépnek minden határt. Ebbe a kategóriába soroltak be egy Cassidy nevű nőt is, aki egyáltalán nem gondolta, hogy a koszorúslánynak tett kérése olyan nagy dolog lenne.

A nő a Redditen osztotta meg történetét, az AITA, azaz „Én Vagyok a Seggfej?” fórumban. Arról kérdezve az embereket, hogy akkor most tényleg szörnymenyasszony lett csak azért, mert arra kérte koszorúslányát, hogy fesse be a haját.

Cassidy elmondta, csak neki és a koszorúslánynak szőke a haja. Az övé sötétebb, míg barátnője akkor világosszőkére festette be a sajátját. Ez nem tetszett a menyasszonynak, aki azt akarta, övé legyen az egyedüli szőke, világos haj, hogy ezzel még jobban ki tudjon tűnni a többi, sötéthajú lány közül.

Cassidy közlése szerint barátnője különösebb hercehurca nélkül belement a hajfestésbe, de a beszélgetést hallotta a vőlegény tanúja is, aki teljesen kiakadt a „hitvány” kérésen. A nő ezt nem értette, és a Reddit közösség véleményét kérte, hogy akkor most tényleg annyira szörnyű volt-e, ami kért.

A közösségi oldal gyorsan reagált is, és a döntés egyértelmű volt. A lányt a „seggfej” kategóriába sorolták be a hajfestős kérés miatt.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik