Élet-Stílus

Horribilis lelépési pénzt fizettek a lánynak a vőlegény szülei

Úgysem fogjuk soha megszeretni egymást, nem jobb így mindenkinek?

Van a Redditen egy rovat, AITA a címe, ami az Am I The Asshole (kb.: Én vagyok a seggfej?) rövidítése, és pontosan erről is szól: a posztolók megírnak egy történetet, és kíváncsiak a kommentelők véleményére, hogy tényleg ők voltak-e a hülyék az említett esetben.

Legutóbb egy lány bejegyzését kapta fel a sajtó, aki nemrég – párja szüleinek hatékony közreműködése nyomán – szakított a barátjával.

A kubai származású lány (bár azt írja, néhány apró részletet megváltoztatott a történetből, hogy ne lehessen ráismerni, így a származása sem biztos) még a főiskolai évek alatt ismerkedett meg későbbi párjával. A srác ázsiai bevándorlók gyereke volt, elképesztően gazdag szülőkkel. Az anyós- és apósjelölt – épp a társadalmi különbségek miatt – az első pillanattól lenézte a lányt, és ellenérzéseiket nem is titkolták.

De ahogy az a fiatal pároknál szokott lenni, a szerelem mindennél fontosabb volt, így a lány és barátja úgy döntöttek, nem törődnek a szülőkérdéssel.

Csakhogy a lány egy idő után azt vette észre, hogy vőlegénye is egyre jobban kezd hasonlítani szüleire. A posztoló azt írja, leginkább a folyamatos ellenőrzésektől borult ki: a fiú rendszeresen arról faggatta, hogy épp merre tartózkodik és milyen célból; ráadásul előrevetítette azt is, hogy házasságuk esetén a nőnek napirendet kell majd vezetnie arról, hogy kivel hol és mit csinált.

A lány egyre inkább elhidegült, már a szakítást fontolgatta, a kapcsolatuk megromlásáról pedig természetesen tudomást szereztek a fiú szülei is, akik nem is haboztak „segíteni”. Az anyósjelölt felhívta a lányt, hogy szeretne vele találkozni. A menyasszony – párja tudta nélkül – elment ebédelni a srác szüleivel, akik közölték, hogy nem rajonganak érte, tudják, hogy ő sem szereti őket, soha nem lennének jóban, és ha már úgyis haldoklik a kapcsolata a fiukkal, ők hajlandóak lennének 10 ezer dollár lelépési pénzt fizetni neki, ha lemond a közös jövőről.

A lány elfogadta a pénzt, még aznap este összecsomagolt, és elköltözött.

Vőlegénye azóta próbálta többször is hívni, de nem vette fel a telefont. Azt beszélik, teljesen össze van törve. A lány azt írja a posztban, hogy így is, úgy is szakítani akart, de azért kicsit seggfejnek érzi magát, mert elfogadta a pénzt, és azt kérdezi a kommentelőktől, vajon tényleg rosszul döntött-e.

A legnépszerűbb hozzászólások szerint nem hozott rossz döntést, hiszen nem élete szerelmét veszítette el, és úgyis szakított volna vele, így legalább még profitált is egy kicsit. Egy másik kommentelő szerint a lánynak úgy kellene gondolnia erre a pénzre, mint „seggfejségi adóra”, ami az ilyen szülők részéről majdnem egyenértékű a bocsánatkéréssel.

 

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik