Élet-Stílus

Magának írta meg a gyászjelentését a kanadai nő: „végre füstölgően forró a testem, amit mindig is akartam”

Egy kanadai nő saját maga írta meg a humoros – vagy legalábbis annak szánt – gyászjelentését, írta a Fox News.

A baysville-i Sybil Marie Hicks azt írta magáról, hogy február 2-án hunyt el, és hagyta maga után „a szerető férjét, Ron Hickst”, akit „gyakran szeretettel csak Lóseggnek neveztem”.

Magam után hagytam a gyerekeimet is, akiket az évek alatt elviseltem. Bobot, a legidősebb fiamat és a kedvencemet. Briant, akinek az Oreo keksz volt a kedvence. Brendát, vagyis Hazelt, aki rohan takarítani a fürdőszobába, ha vendég jön. Barbarát, az állandó Miss Tökéletest, és végül Baby Bruce-t, aki nem eszik házi pulykalevest, mert nem akar figyelni a csontokra, miközben eszik.

Ezután elköszön az unokáitól is, akik „csodálatosak” lesznek, ha felnőnek. Aztán saját magáról még leírja, hogy nővérként 1957-ben végzett az iskolában.

Végre olyan füstölgően forró testem lesz, amilyet mindig is akartam… mert elhamvasztanak

– írta még, majd arra kéri az olvasókat, hogy ünnepeljék meg az életét.

Akik azon tűnődnek, hogy ki segített megírni nekem ezt: nem a férjem volt, nem is a legidősebb, nem is a legfiatalabb gyerekem. Köszönöm mindenkinek, akik megosztotta velem az életét

– ezzel fejezte be a gyászjelentését.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik