Élet-Stílus

Borra sör, meggyötör, de tudósok szerint a sörre bor, ugyanúgy rossz

Német és brit egyetemek kutatói vizsgálták meg, mennyi igazság van a régi mondásban.

Teljesen mindegy, hogy borra sör, vagy sörre bor, a vége mindkettőnek gyötrő másnaposság lesz, derült ki egy nemrég nyilvánosságra hozott kutatás eredményeiből – írta a Guardian. A német Witten/Herdecke egyetem, és a brit Cambridge egyetem kutató azt vizsgálták, mennyi igazság van a “borra sör, meggyötör, sörre bor, bármikor” mondásában.

Gondoltuk, kell lenne bennie valamennyi igazságnak, de hogyan tudnánk ezt ellenőrizni

idézte a Guardian a kutatásban részt vett Kai Henselt.

A kutatók végül 19 és 40 év közötti embereken tesztelték a mondást. Három csoportra osztották őket

  • Az első csoportnak nagyjából másfél liter világos sört adtak, ami után négy nagy pohár fehér bort ittak meg.
  • A második ugyanezeket az italokat kapta, csak fordított sorrendben.
  • A harmadik csak sört, vagy csak bort.

Végül mindhárom csoportban ugyanakkora véralkoholszintet értek el. Ezután aludni küldték őket, miután mindenkinek adtak egy pohár vizet, majd ébredés után kikérdezték a résztvevőket, mennyire másnaposak. Majd egy héttel később megismételték a kísérletet, ugyanazokkal a résztvevőkkel, csak megcserélték az alkoholokat.

Az eredmény szerint teljesen mindegy volt, milyen alkoholt ittak, és milyen sorrendben, mindannyian ugyanolyan másnaposak voltak. Egytizedük hányt, és ugyanúgy éreztek szomjúságot, fejfájást, szédülést, hányingert, gyomorfájást, étvágytalanságot és gyors szívverést.

Az igazság az, hogy túl sokat inni bármilyen alkoholból másnapossággal ér majd véget

– közölte a kutatást vezető Jöran Köchlig. A Witten/Herdecke egyetem kutatója hozzátette, azt, hogy milyen másnaposak leszünk, csak az alapján tudjuk előre megjósolni, hogy mennyire részegre isszuk magunkat.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock / DisobeyArt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik