Élet-Stílus

Félt bevallani, hogy aranyere van: egy férfi vallomása az ünnepek utáni szenvedéseiről (X)

Péter nagyon várta az ünnepeket, recepteket cseréltek a barátaival és azon versenyeztek, ki tud többet megenni a töltött káposztából és a kocsonyából. A versenynek azonban rossz vége lett. A sok ételtől Péter kínokat állt ki a vécén, és jó időbe telt, mire rájött, mi segíthet rajta.

Pokoli perceket okozhat a túlzott zabálás

„Ez amolyan férfias dolog, azzal hülyítettük egymást, hogy nem vagyunk kákabélűek, mi aztán tudunk enni. Szinte felvágtunk egymás előtt, mennyit pusztítunk el az ünnepi menüből. Nem mondom, a második nap zabálás után már rosszul voltam, és karácsony másnapján az anyósoméknál már csak pár falatot tudtam lenyelni, mert azt hittem, menten lefordulok a székről. Persze a haveroknak ezt nem árultam, el, mint ahogy arról sem beszéltem senkinek, mennyire nehéz pillanatokat éltem át a vécén. Szorulásom volt, és már előre féltem a fájdalomtól. A hétköznapokban sokat mozgok, a rengeteg kaja így jobban elfér bennem, de azt hiszem az idén majdnem sikerült halálra ennem magam. A karácsonyi evészet végeztével csak eldőltem a kanapén, kapcsolgattam a tévét, és közöltem a feleségemmel, hogy innentől nem moccanok, úgyis eleget rohangáltam egész évben. Amúgy nehéz is lett volna megmozdulnom, mert a sok étel szinte lehúzta a termetesre nőtt pocakomat – meséli Péter. – Persze alkoholt is ittam, sört, meg pezsgőt, de arra nem figyeltem, hogy vizet is igyak, és azt hiszem ez sem tett jót nekem. Pár napig azt gondoltam, lett egy kis szorulásom, ami szinte természetes, és majd úgyis elmúlik magától. De hamarosan kiderült, hogy tévedtem.

Ijesztő a vérfolt, mégsem kell egyből a legrosszabbra gondolni

Pokoli volt órákat ülni a klotyóban és erőlködni, de az még pokolibb volt, amikor vérfoltot vettem észre a vécépapíron. Nagyon megijedtem, de nem mertem beszélni róla, szégyelltem a nejem előtt, úgy éreztem ez nem férfias dolog. Megpróbáltam homokba dugni a fejem, azt mondtam majd elmúlik, de a panaszok nem szűntek meg. Sőt, a legváratlanabb pillanatokban fájdalmat is éreztem, szinte állandóan viszketett a végbelem környéke, és sokszor éreztem úgy, mintha nem sikerült volna mindent kiürítenem. Nem csak a feleségemnek, de a haveroknak sem mertem beszélni a bajomról. Aztán egy napon kis csomót tapintottam ki a végbelemben. Bújni kezdtem az internetet, és nagyon megijedtem, mert azt olvastam, a vérzés végbélrákot is jelenthet. De aztán megnyugodtam, több cikk elolvasása után rájöttem, hogy „csak” aranyerem van. Kicsit megnyugtatott, amikor megtudtam, ez mára népbetegségnek számít, annyira sokan küszködnek vele. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és elmondtam mindent az asszonynak. Mosolygott, amikor elárultam, miért titkoltam előle a bajomat, majd kiderült, hogy a testvére, sőt az apja is régóta küzdenek az aranyérrel. Azt mondta, tudja, hogy imádom a nehéz kajákat, de ha nem akarom ezt a fájdalmat és küzdelmet, akkor változtatnom kell az étrendemen. Nem mondom, hogy sok kedvem lenne a sovány húsokhoz meg a zöldségekhez, de kezdetnek legalább megpróbálok sok vizet inni és gyümölcsöket is enni, a gyorséttermeket pedig messzire elkerülöm.

Az egész család ezt használja

Az étkezés megreformálása várhatóan hosszú távon segít majd, addig is a tünetek csökkentésére kipróbáltam a Proktis-M kúpot és kenőcsöt. A feleségem családjában ugyanis mindenki ezeket használta és nekik segített az aranyeres tüneteik csökkentésében.

                                                                  Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A Proktis-M kúp és kenőcs két, recept nélkül kapható gyógyászati segédeszköz. Fő összetevőik, a hialuronsav és a különböző gyógynövények kivonatai csillapítják a külső és belső aranyér okozta kellemetlen tüneteket. A hialuronsav a szövetek szerkezetét erősíti, így a szövet tónusát, tápanyagellátását és rugalmasságát javítja, felgyorsítja az újrahámosodást és a szövetregenerációt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik