Élet-Stílus

Négy műtéttel sem tudták rendbe hozni a fitneszedző elfuserált mellplasztikáját

Paula végül egy tévéműsorhoz fordult.

Legutóbb decemberben foglalkoztunk a Botched című műsorral, amelyben a plasztikai sebészet legbizarrabb eseteit mutatják be,

Nem plasztikáztathat többé a nő, aki rajzfilmhősnek szeretne kinézni
Lehet, hogy le kell állnia a 200 beavatkozás után.

és most ismét itt egy áldozat.

Paula fitneszedző, aki – érthető okokból – mindig figyelt arra, hogy a teste a lehető legjobban nézzen ki. Két szülés – de leginkább a két gyermek szoptatása – után azonban elégedetlen lett a mellével. Miután a konditermi edzések sem segítettek abban, hogy a cicik úgy nézzenek ki, ahogy ő szerette volna, úgy döntött, kés alá fekszik.

A műtét után eleinte elégedett volt az eredménnyel, ám aztán úgy látta, mintha ereszteni kezdtek volna az implantátumok. Három év leforgása alatt négy revíziós műtétet hajtottak végre rajta, így az eredeti beavatkozással együtt öt plasztikázáson esett át, ám az eredmény egyre rosszabb lett.

Később beletörődött, hogy ilyenek maradnak a mellei, már csak azért is, mert döntenie kellett, hogy lánya egyetemi tanulmányait finanszírozza vagy egy újabb műtétet, és Paula a lányát választotta.

És most, évekkel később, miután a jobb oldali implantátum végleg megadta magát, a Botched-hoz fordult. A műsor egyik szakértője, dr. Terry Dubrow végezte el az újabb műtétet – a sebész szörnyülködött a korábban elvégzett kontármunkák láttán, nem is furcsállta, hogy a jobb oldali implantátum kidurrant, ellenben csodával határosnak nevezte, hogy a szintén rettenetesen túltöltött bal ilyen sokáig ép maradt.

Paula túl van a profi szakember által végzett beavatkozáson, végre nem utálja a testét, és a fitneszórákon sem érzi már úgy, hogy átveri a vendégeit.

 

via E!

Óriási melleket csináltatott, hogy fétismodell lehessen
És még más testrészeit is átalakíttatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik