Élet-Stílus

Három évet kapott a tanárnő, aki lefeküdt a „készséges” 14 éves diákjával

Egy tanárnő ügyvédjei sikeresen harcoltak azért, hogy csökkentsék a büntetését három év börtönre. A 27 éves Stephanie Peterson egy nyolcadikos fiúval feküdt le kétszer is az autójában, emellett többször is kielégítette orálisan, volt, amikor a házában, volt, amikor az a mögötti istállóban. Pikáns képeket és üzeneteket is küldött neki a viszonyuk alatt, ami tavaly novembertől januárig tartott. Ezeket mind elismerte, de közben

azzal védekezett, hogy a fiú „készséges résztvevője” volt ennek.

Akár 20 évet is kaphatott volna, de végül a minimum öt évnél is kevesebbet kapott Peterson. A fiú „készségessége” mellet az ügyvédek azzal is védekeztek, hogy a nő már így sem lehet többé tanár és bipoláris zavarban szenved. Indoklásában a bíró végül Peterson mentális betegségét emelte ki.

Az áldozat anyja ezzel a döntéssel persze nagyon nem ért egyet:

Ő már nem az a vidám, vibráló és gondtalan gyerek, akit ismertünk. Nem bízik az új emberekben és a régi barátaiban sem. A legtöbb nap dühös. Nem érti az új személyiségét, de nem találja a régit sem. Borzalmas! Amit ez a nő tett, teljesen megváltoztatta az életét. Ellopták az ártatlanságát már 14 éves korában

– idézte az anyát a Mirror.

A diák és a tanárnő kapcsolatának kialakulásáról itt írtunk bővebben:

Mekis kajával csábította az ágyába nyolcadikos tanítványát egy floridai tanárnő
Többször lefeküdt a nő a 14 éves fiúval, és marihuánát is adott neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik