Élet-Stílus

Tavaly ilyenkor mindenki reszketett: valaki egy gyerek, valaki egy film, valaki a hideg miatt

Ahogy múlthéten, úgy most is összegyűjtöttük az elmúlt év ezen a héten történt legolvasottabb cikkeit.

Kezdjük egy szívszorítóval! Egy éve volt hír, hogy felborult egy személyautó Bács-Kiskun megyében, Apostag és Dunaegyháza között. A sofőrrel utazott a kocsiban a kutyája, aki a roncs mellől meg sem mozdult, ott várt az áldozat mellett akkor is, mikor kiértek a rendőrök.

Később kiderítettük, a kutya él, és egy magánszemély be is fogadta magához. Reméljük, minden rendben vele!

Nem sokkal felemelőbb (de lassan áttérünk a boldogabb történetek felé!), amikor egy magyar ápolónő kollégánknak arról beszélt, hogy már több mint 40 évesen, húszévnyi munka után, miért költözött ki Angliába.

Aztán amikor megláttam, hogy a béremelés után 600 forinttal keresek többet, azt mondtam, kész, vége. Elmegyek

– mondta mesélte Molnár Lamos Krisztina, és azért még mást is.

„Nem tudom, hogyan bírtam” – egy Angliában dolgozó magyar ápolónő története
Krisztina akkor fordított hátat a magyar egészségügynek, amikor meglátta a fizetési papírját. Sok minden kellene ahhoz, hogy hazajöjjön, a pénz csak az egyik. Tapasztalatairól könyvet írt.

Napokig reszkethettek a magyarok, hogy adásba kerül-e a kedvenc karácsonyi filmjük az ünnepek alatt. Végül az azt addig sugárzó RTL Klub nem, de a vetítési jogokat elhappoló TV2 leadta a Reszkessetek betörők! című filmet és annak folytatását.

Akik most kezdtek el reszketni, hogy idén lesz-e, azokat megnyugtathatjuk: lesz. Karácsony mindhárom napján vetítik valamelyik részét a szériának.

Mégis lesz karácsonykor Reszkessetek, betörők! a tévében
Andy Vajna csatornája elhappolta a vígjátékot az RTL-től.

Tavaly ilyenkor került a hírekbe egy elképesztően önzetlen hajléktalan. A skót férfi észrevette, hogy 450 font hever az anyósülésén egy nyitott ablakú autónál, így dacára az esőnek – és a valószínűleg nem túl magas hőmérsékletnek – két és fél órán várakozott a kocsi mellett, nehogy valaki eltulajdonítsa a készpénzt.

Pénzzel teli táskát talált egy hajléktalan a nyitott autóban, majd órákon át őrizte a zuhogó esőben, a tulajra várva
A skót férfi önzetlensége annyira meghatotta az embereket, hogy egy nap alatt milliókat gyűjtöttek össze neki.

Szó volt még egy elképesztően boldog nagybácsiról is 2017 decemberében. Daniel Throop egy húszéves Down-szindrómás férfi, aki fejlődési rendellenessége miatt nem vehetett a kezébe kisbabát, annak ellenére, hogy nagyon szereti a gyerekeket. Végül valaki mégis megengedte neki. Testvére, Kevin, aki három hónapos kislányát, Maysent adta a kezébe. Az eredmény? Mindent elsöprő boldogság!

Majdnem elsírta magát, amikor meglátta Down-szindrómás testvére boldog arcát
Daniel Throop először foghatott a kezében kisbabát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik