Élet-Stílus

Senki sem érti, hogy lehetnek ők a legjobb barátok

A 21 éves Rosie Hinton, egy pasztellszínű „80-as évekbeli űrbaba”, Londonban él legjobb barátjával. Jude-dal.

A stílusom a lolita stílusból ered, ami egy japán utcai stílus. Nagyon meghatározza a Viktória-kor és a cuki 80-as évek

– nyilatkozta a lány, aki mellett nehéz úgy elmenni, hogy nem néz rá az ember. Még inkább, ha Jude-dal együtt sétálgatnak.

Goth vagyok alapvetően. Szeretem a fekete-fehér dolgokat

– mondta Jude.

Fotó: Barcroft Media/Marcus Hessenberg

És nem csak a kinézetük lakásukban a szobáik is visszatükrözik stílusukat, nehezen lehetne találni egy lakásban két ennyire eltérő ízlést. Rosie hálója tele van szivárvánnyal, bohócokkal, rózsaszín játékokkal és színes plüssökkel. Ezzel szemben Jude szobájában minden csak fekete és fehér, be is van állandóan függönyözve, hogy kizárja a nappali fényt.

Gardróbszobájukat is kettéosztották, egyik oldala Jude-dé, a másik Rosie-é, középen pedig egy kanapé választja el, aminek egyik fele pasztell rózsaszín, a másik gótikus fekete.

Erre a kétféleségre, annyira rámentek, hogy még a fogkrémjük is különböző, Rosie-é „mályvacukor ízesítésű, a csomagolása pedig fehér és rózsaszín, rajta kis mályvacukrokkal”. Míg Jude-dé fekete színű a benne található széntől.

A barátnők az egyetemen találkoztak, azután ismerkedtek össze, hogy látták, mennyire jellegzetes a másik kinézete.

Hogy az utcán mindig megbámulják őket, annak nem örülnek túlzottan.

Én csak szeretnék úgy elgyalogolni, hogy közben senki se figyeljen fel rám. Az emberek azt hiszik, hogy az extrém stílusunkkal szeretnénk magunkra felhívni a figyelmet, és a középpontban akarunk lenni, pedig ez nem igaz. Én csak így szeretek kinézni

– magyarázta Jude.

Kiemelt kép: Barcroft Media/Marcus Hessenberg

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.