Élet-Stílus

A gyász is vezethet poligámiához

Minden napra jut egy cikk vagy film, ami a poli kapcsolatokat boncolgatja, de végre készült egy sorozat, ami arra is választ ad, milyen motiváció vezetheti az embert oda, hogy poligám kapcsolatokban éljen.

A gyászolás mély bánat amiatt, hogy elveszítünk valakit, aki hozzánk közel áll. A folyamat természetes velejárója a harag, a szomorúság, a befelé fordulás, a fájdalom. A fel nem dolgozott gyász azonban olyan utakra is viheti az embert, ami egyáltalán nem biztos, hogy a jó megoldás. Például a szexuális magatartás is gyökeresen megváltozhat, úgy is, hogy valaki hárítja a szexet, és úgy is, hogy az ellenkezőjét éli meg, és hajszolja a szexuális élményeket. Többek között erről is szól Toni Collette új sorozata, a netflixes Wanderlust, ami könnyed, szórakoztató jelenetekkel indul, hogy aztán az arcunkba döngöljön egy mélylélektani drámát.

Egy ideig jól működik

A sorozat azt mutatja be, mennyiféle oka lehet annak, hogy az emberek lefekszenek egymással: hatalom, boldogság, vagy éppen a bánat. A sztori egy házaspár élete körül forog, akik látszólag egymásra untak az ágyban, és még az első részben kitalálják, hogy jobb lenne, ha mindketten másokkal szexelnének. Ez egy darabig működik is, aztán bejön a képbe a váratlan fordulat: a poligám kapcsolatok hálójából a szerelem és az elköteleződés vágya nem egy kizárható tényező. Az önsegítő filmként is tökéletesen helytálló sorozatban megismerjük mindazt a motivációt, késztetést, ami odáig vezethet valakit, hogy mások ágyában keresse a vigaszt. Akkor is, ha látszólag jól működő házasságban él.

Innentől már komoly spoiler következik.

A főszereplő egy terapeuta, aki másoknak segít a párkapcsolati gondjaikban, miközben ő maga azt érzi, elveszett a tűz, a vágy a házasságából, mintha intimitás nélkül élnék az életüket. Ezt a hiányt ő és a férje is másoknál keresik, és miközben szórakóztatóbbnál szórakóztatóbb pillanatokat láthatunk, a háttérben fény derül mindarra a fájdalomra, ami idáig vezette a terapeutát.

Egy fel nem dolgozott, iszonyú fájdalmas gyász. 

A poligámiát sokan úgy értelmezik, hogy egyfajta szexuális magatartás, amiben nem veszítjük el azt, aki számunkra nagyon fontos évek óta, de mellette másokkal is lefekhetünk bármikor, következmények nélkül. Csakhogy a poligámia, poliamoria a szakértők szerint úgy működhet, ha a fő kapcsolat is rendben van, mert ha nincs, akkor csúnya vége lesz. A sorozat is ezt mutatja meg, a házasság szexualitás része romokban hever, nem találják az összhangot egymással, mégis másokkal könnyedén megélnek kellemes randikat, intim pillanatokat. Ezek az élmények újra egymás felé sodorják a párt, ahogyan az életben is lenni szokott: megtörténik, hogy a harmadik fél egyfajta motorja lesz a házasságnak egy ideig, és feltüzeli a házaséletet.

Fotó: Netflix/BBC.

Az intimitás nélküli szexualitás intő jel

A történetben innentől borul minden, beüt a szerelem, előkerülnek régi szerelmek, és az egyik fél elköltözik, felrúgva ezzel mindent, amiben addig megállapodtak. A kérdés csak az, mégis mi volt az a pont, mi az a történés, ami elindíthatott egy ilyen lavinát, akár 10-20 évnyi házasság után. Ezt a kérdést ritkán tesszük fel, ha megtörténik a hűtlenség. Általában a szeretőkre fogjuk a házasság válságát, pedig ennél sokkal mélyebb összefüggései is lehetnek a szexuális magatartásnak. A fel nem dolgozott gyászt kapjuk magyarázatként a sorozatban, és hirtelen minden értelmet nyer: nem egy nimfomániás feleséget látunk, hanem egy lelkiismeretes terapeutát, aki képtelen szembenézni a saját gyászával, megélni a gyász mindenfajta érzelmét.

Amikor megtudjuk, hogy egy számunkra fontos ember elhunyt, sokkot kaphatunk, depresszióba zuhanhatunk, sírhatunk is, ez velejárója az érzelmeinknek. Ezek azt jelentik, hogy kifejezzük, megéljük azokat. Ahogy telik az idő, beépítjük az életünkbe a veszteséget, és új világot építünk magunk köré, máshogyan élünk, mint azelőtt. Küzdünk, hogy elfogadjuk a változást, hogy szembenézzünk a realitással, de vannak, akik ezeken a folyamatokon valamiért nem tudnak átmenni, és szó szerint megtagadják mindezt. Sokan azért teszik, mert mély bűntudatot élnek meg, vagy mert képtelenek bármit is kezdeni a zavart érzelmeikkel.

A tagadás és hárítás a legrosszabb, amit tehetünk

Ez a fajta hárítás pedig egyértelműen kihat a szexuális életre is. A gyász folyamata akkor egészséges, ha elfogadjuk és megbirkózunk az érzelmeinkkel. A szomorúság, a depressziós hangulat, az álmatlanság, a motivációhiány, az ingerlékenység, az étvágytalanság a kezdeti tünetek. Ha ezeket tapasztaljuk, akkor nem történik más, minthogy mentálisan egészségesen kezdjük feldolgozni, elfogadni a veszteséget. Ebben a folyamatban teljesen egészséges, ha a szexuális élet pár hétre háttérbe szorul, de annál nem többre, hiszen a folyamat viszonylag gyorsan lezajlik, általában pár hónap alatt feldolgozzuk a gyászt. Azok, még maguk előtt is akik tagadják az érzelmeiket, egész életükre komolyan kihat a tagadás.

A Wanderlust sorozatban a főszereplő terapeuta az intimitás nélküli szexuális kalandokba menekül. Mindaddig, amíg el nem veszíti a férjét, és számára is világossá válik, hogy a gyász vezette idáig az életét. Szembe kell néznie a fájdalommal, amivel hónapok óta nem hajlandó foglalkozni, és ami magyarázatul szolgál arra a katyvaszra, amit a magánéletének nevezhet. Félreértés ne essék, nem azzal van a gond, ha valaki poligám, hanem ha azért válik azzá, mert belemenekül egy számára kényelmetlen érzelmi helyzetből.

„A férjem kedvese vigyázott a gyerekünkre, amíg mi színházban voltunk”
A poliamoria nem való ám mindenkinek, derült ki egy kerekasztalbeszélgetésen, ahova szakértőnk is ellátogatott.

A poliamor, poligám emberek között akadnak olyanok, akik azért ilyenek, mert valamiért nem tudják megélni az intimitást, kötődési problémájuk van, vagy esetleg narcisztikusak. Ez a fajta párkapcsolati orientáció magában hordozhatja annak a veszélyét, hogy aki valójában nem feltétlenül ilyen, és csak belemenekül egy élethelyzetből, többet sérülhet, mintha megoldotta volna szakember segítségével az alap problémáját. A párkapcsolati orientáció, jelen esetben a többszerelműség és a választott szexuális szabadosság két különböző dolog, közöttük meghúzódik egy határvonal, ami vékony ugyan, de a sorozat pontosan erre a határra hívja fel a figyelmet.

Kiemelt kép: Netflix/BBC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik