Élet-Stílus

„A férjem kedvese vigyázott a gyerekünkre, amíg mi színházban voltunk”

Ilyen a jól működő poliamor kapcsolat – fejezte be a címben olvasható mondatott D-Balogh Andrea, a Poliamoria Magyarország képviselője, hogy bemutassa, miről is szól maga a poliamoria. Néhány napja volt ez a téma a Poliamoria sokszemszögből című kerekasztal-beszélgetésen, ahol kiderült: ez a fajta szabadság a szerelemben nem való mindenkinek, sok lemondást és együttműködést igényel, másokra fordított figyelmet, de a magas szintű önismerettel rendelkező emberek boldogabban és teljesebben élhetnek.

A poliamoria etikus konszenzusra épülő párkapcsolati forma

– hangzott el a beszélgetés elején, és ez a lehető legteljesebb magyarázata annak, milyen amikor valaki poli. A hétköznapokra vetítve ez azt jelenti, hogy minden partner beleegyezik a történésekbe, így adva egymásnak egyenlő szabadságjogokat. A megcsalás ezzel gyökeresen ellentétes, az nem etikus és nem ad egyenlő jogokat, hazugságra épül, nem pedig az őszinte, nyílt kommunikációra. A poliamoria nem is a mindenkivel dugásról szól, ahogy tévhitként élhet sokakban, hanem arról, hogy egy ember képes és akar is egyszerre több emberrel érzelmi-szerelmi kapcsolatot kötni.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A párkapcsolat kifejezést annak ellenére használja a poliamor közösség világszerte, hogy nem két, hanem több emberről szól, de másféle értelmezésben poliamornak lenni tulajdonképpen párkapcsolati orientáció. Íme egy újabb címke, amire úgy tűnik, szükség van az emberi szexualitás fogalomtárában, és hogy bonyolítsuk a helyzetet, van olyan, hogy valaki biszexuális, ez a szexuális orientációja, de házasságban él, gyerekei is vannak, és emellett a párkapcsolati orientációja zárt poliamoria.

Merthogy a poliamorok sem mind ugyanúgy élik a kapcsolataikat, ahogyan a meleg közösség sem.

Előbbiben van zárt poliamor kapcsolat, van nyitott, van együttélés, akadnak olyanok, akik hárman élnek együtt egyenrangú kapcsolatban, és vannak, akik hierarchikus rendszerben élik meg a vágyaikat, egy stabil párkapcsolatban csak ketten élnek együtt, és hetente egy-két alkalommal mással is randizgatnak mindketten.

Poliamornak lenni vagy félni az elköteleződéstől?

Ezzel a kérdéssel kezdődött a kerekasztalbeszélgetés, amit a Tudatos Szex Alapítvány szervezett, és ahol egy poliamoriában élő férfi, nő és egy szexuálpszichológus beszélgetett. Röpködtek a kifejezések, amiket egyértelmű, hogy ez a szubkultúra érthet csak igazán: csillag-kapcsolat, hierarchikus vagy egyenrangú poliamor kapcsolat, triádok. Bárki, aki azért ment el a beszélgetésre, hogy tisztázza magában, valójában neki való-e ez a párkapcsolati forma, biztos igennel vagy nemmel távozhatott a helyszínről. Igen, mindössze két óra elég a döntésre.

A közönség eleinte kissé feszengve ült a székeken, majd ahogy a három előadó egyre több személyes történetet osztott meg a saját életéből, szó szerint oldódott a hangulat: a kiskosztümöket levették, a magassarkúk és más kényelmetlen női cipők is a táskák mellé kerültek a földre. Kiderült, hogy a jelenlévő előadók is találkoztak olyanokkal, akik azt gondolták magukról, hogy poliamorok, de inkább a szerelemfüggés, a narcisztikus személyiségjegyek vagy más olyan lelki gondjuk volt, amik egyértelműen kötődési zavarra utaltak.

Találkoztam ilyennel, sokat lehet szenvedni sajnos

– mondta a beszélgetésen Hegedűs Zoltán, aki szintén a Poliamoria Magyarország képviselője.

A narcisztikus személyiségzavarost vonzhatja a poliamor élet, de hamar kiderül, hogy nem alkalmas rá, ő nem fog lemondani semmiről a másik ember miatt, és nem fogja egyenrangúnak tekinteni, válaszolta meg a feltett kérdést Rekvényi Katalin szexuálpszichológus.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A napnál is világosabb, hogy a poliamoria nem azoknak való, akiknek még sok dolguk van saját magukkal és a gyerekkorból, egyéb kapcsolataikból való sérüléseik miatt szükségük van segítségre. Ez a párkapcsolati orientáció megkövetel olyan képességeket és készségeket, olyan érzelmi intellektust és a hűség egészen más fogalmának megértését, amire biztos, hogy a magyarországi lakosság igen csekély hányada lehet alkalmas. Ez a fajta testi-lelki szabadság csak szabályrendszerben működhet jól. D-Balogh Andrea úgy fogalmazott:

Ha valaki nehezen tudja kezelni a konfliktusokat, ha nincs problémamegoldó készsége, fejlődni fog!

Mi lesz a gyerekkel?

A legtöbb kérdés arra irányult, hogyan dolgozhatja fel ezt egy gyerek, hogyan lehet ezt az életformát felelősségteljesen felvállalni úgy a házasságban, hogy a gyerek egyáltalán ne sérüljön. Egyáltalán fel lehet vállalni? Mit szólnak a tanárok? Milyen egy szülői értekezlet? Csak azt látja a gyerek, hogy anyunak sok barátja van, vagy tudja, mi történik? Hány évesen jó elmondani neki, mi történik körülötte?

A rengeteg kérdés a gyerekneveléssel kapcsolatban egyértelműen felelősségvállalásra utalt, és a három beszélgetőpartner a saját történeteiken keresztül mutatta be, hogy a gyerekek a maguk módján akárhány évesek is, tudják, mi a helyzet, de jó, ha minél előbb, még a kamaszkor kezdete előtt tisztázzák velük, mi az a poliamoria.

Van gyerekem, és láthatta, ahogy a lánykedvesemmel megcsókoljuk egymást, ugyanígy hallhatta, ahogy a fiúkedvesemet szerelmemnek, kedvesemnek, szívemnek szólítottam. A mi szeretetkapcsolatunk nem titok előtte. A 13 évesnél idősebbeknél már jelen van egy tudatosabb hozzáállás a szexualitással kapcsolatban, éppen ezért jó, ha korábban megismerik

– hangzott el válaszként.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Az is kiderült, hogy vannak olyan poliamor családok, ahol hárman mennek kézen fogva a gyerek szülői értekezletére, és vannak, akik a válás álcája mögé bújnak. Sok a mozaikcsalád, észre sem veszik a különbséget az iskolában, amikor többen is mennek a gyerekért. Ebből az élethelyzetből is látható, hogy a poliamoria nem a tiszavirág életű egyéjszakákról szól, hanem annál jóval komolyabb elköteleződésről és felelősségvállalásról, aminek adott esetben a jogrendszernek is köze van: ha például egy 10 éves gyerek szüleivel valami történik, és poliamor kapcsolatban éltek a szülők, tehát más is folyamatosan, családtagként jelen volt évek óta a gyerek életében, nem nevelheti tovább a gyereket, csak ha végrendelet van erről.

Kutatások bizonyítják, hogy nem a poliamor kapcsolat, hanem a stigmatizáció okozhat a gyerekekben komoly problémát, amit a suliban kaphatnak a többi gyerektől

– mondta a témáról Rekvényi, majd hozzátette: a titok biztos, hogy nem jó a gyereknek.

Csak szabályok mellett

A nem működő párkapcsolatokra nem megoldás a poliamoria, ez a legfontosabb tény, amit nem lehet elégszer elismételni. Ha egy párkapcsolat nem működik, ha az egyik fél félrelépett és megcsalta a másikat, a megbocsátás utáni időszak nem szólhat arról, hogy a megcsaló fél azzal hozakodik elő – akár párterápiás környezetben -, hogy szerinte az lenne a megoldás, ha megnyitnák a kapcsolatot, ezt már a saját klienseimnél többször is tapasztaltam. A beszélgetés megerősített abban is, hogy azoknál a pároknál sem megoldás, akik egy helyrajzi szám alatt élnek házasságnak álcázva. A nem működő kapcsolatokat rendbe kell tenni, a poliamoria nem gyógyír.

Törekedni kell arra, hogy ha Julcsi felidegesített kedden, akkor azt ne vidd át Marcsihoz szerdán, elvégre nem ezért várta egész héten a találkozót. De triádok, azaz hárman egyenrangú kapcsolatban élők esetén, illetve olyan poli kapcsolódásokban, ahol egy adott fél partnerei ismerik egymást és baráti viszonyban vannak még akkor is, ha nincs köztük szeretői kapcsolat, segíthetik egymást, ha közös szerelmüknek valami problémája van, vagy nem lát rá egy problémás én-részére

– mondta D-Balogh Andrea.

Meglepő, de a harminc-negyven fős közönség soraiban inkább férfiak kérdezgették a vendégeket a poli létezés mikéntjeiről, leginkább a menedzselés és az időhiány kérdésére keresték többen is a választ. A sokat tapasztalt vendégek nevetgélve beszélgettek arról, ez náluk hogyan zajlik, vannak, akik közös naptár applikáción keresztül szervezik az életüket, és vannak, akik hetente mindannyian leülnek egy asztalhoz, hogy átbeszéljék a közös életüket. Amire viszont mindenkivel odafigyelnek, ami az összes kapcsolatukban a legfontosabb számukra, hogy minőségi időt töltsenek együtt. Ez egyértelműsíti, hogy tulajdonképpen a poliamor kapcsolat is pontosan akkor működik jól, amikor egy monogám:

csak nyílt, őszinte kommunikációval, érzelmi biztonsággal, közösen töltött minőségi idővel, egymás felé fordulással és empátiával működhet.

Aki többet szeretne tudni a poliamoriáról, a poligámiáról, a május 4-6. között megrendezett PolyLove fesztiválon felteheti a kérdéseit.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik