Élet-Stílus

Hat éven át volt vegán, de teste annyira tönkrement, hogy inkább visszatért a húsevésre

Csak húsevő ikertestvérére kellett ránéznie, aki sokkal fiatalabbnak nézett ki, mint ő.

Hullani kezdett a haja, a bőre ráncossá és öreggé vált és még a libidója is csökkent egy 39 éves texasi nőnek, miután hat éven keresztül csak és kizárólag a vegán étrendet követett. Mariela Stewart most mindenkit arra figyelmeztet, hogy jól gondolja meg, hogy elkezdi-e a vegán diétát, mert az rendkívül rossz hatással volt az életére – írta a Daily Mail.

A háromgyerekes anyuka elmondta, idén nyáron visszatért a húsevésre, és egészségi állapota már most rohamos javulásnak indult. Elmondása szerint hat éve lett vegán, miután látott egy dokumentumfilmet, amiben azt állították, hogy az segít az emésztőrendszeri problémák megoldásában.

Az étterme előtt tüntető vegánok előtt vágott fel egy szarvaslábat a feldühített szakács
Majd megsütötte, és az aktivisták előtt ette meg a megsütött húst a vadhúsokra specializálódott torontói vendéglő tulajdonosa.

Neki ez nem jött be. Stewart közlése szerint az emésztése csak rosszabb lett és puffadtnak kezdte el érezni magát, miközben az izmai elkezdtek sorvadni. Emellett hangulatváltozások gyötörték, romlani kezdtek a fogai, a libidója jelentősen csökkent, és nem csak a haja, de még a szempillái is hullani kezdtek.

Közben csak ikertestvérére kellett ránéznie, hogy lássa, milyen lenne, ha továbbra is evett volna húst. Elmondása szerint ugyanis testvére ragyogóan fiatalosnak nézett ki, miközben neki ráncosodni és öregedni kezdett a bőre.

Ez aztán az ellentüntetés: nyers húst evett a vegán fesztiválon
Biztos sokat tett most a húsevők érdekében.

Végül júniusban döntött úgy, hogy „hallgat a testére”, és újra elkezd húst enni. Állítása szerint nem is hozhatott volna jobb döntést. Azóta ugyanis sokkal jobban érzi magát. Izmai újra elkezdtek nőni, miközben elkezdett eltűnni róla a felesleges zsírréteg. Emellett sokkal jobban alszik, emésztése is jobb lett és sokkal energikusabbá vált. És bőre is sokkal feszesebb lett.

Nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. Sok olyan vegánt ismerek, akik abbahagyták, pontosan azokból az okokból, amiért én is

– tette hozzá a nő.

A kiemelt képen Mariela Stewart. Fotó: Mariela Stewart / mediadrumworld.com 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik