Élet-Stílus

Minden nő rémálma ez a pasi, aki féltékenységében hihetetlen dolgokkal kergette őrületbe barátnőjét

Volt, hogy magához bilincselte, amikor aludtak, hogy biztos legyen benne, nem szökik kki éjszakánként.

Az angliai Wigonban élő, 26 éves Devon Brown azt hitte, álmai pasiját találta meg, amikor tavaly nyáron megismerkedett a 32 éves John McLaughlinnal. A nő a brit sajtónak elmondta: a férfi igazi úriember volt, odaadó és törödő, mérnökként jó állása volt, sőt, még Brown kislányával is tökéletes volt a kapcsolata.

Azonban az álom rémálommá változott, amikor januárban összeköltöztek. Hamar kiderült, hogy a férfi betegesen féltékeny. Brown eleinte félvállról vette párja furcsa viselkedését, arra gondolva, hogy csak bizonytalan, de egy idő után már kezdett betegessé válni a férfi féltékenysége.

Gyanútlanul mosta a fogát reggel, amikor megjelent felesége egy ollóval, és levágta férfiasságát
A kínai nő őrülten féltékeny volt férjére. Még azt is meg akarta tiltani neki, hogy más nőkkel beszélgessen.

McLaughlin a nő elmondása szerint minden egyes nap értement, amikor végzett a munkával, hogy hazavigye. Elsőre romantikusnak találta, aztán rájött, hogy ezzel csak ellenőrizni akarja. Biztos akart lenni benne, hogy nem megy el sehova, és elkezdte azzal vádolni, hogy félrelép.

Brown elmondása szerint gyanús volt neki a szomszéd, a nő munkatársai, közös barátaik, sőt, a férfi még a saját apjára is féltékeny volt. És elkezdte figyelni minden egyes mozdulatát. Esténként papírlapokat rakott az ajtóra, hogy lássa, éjszaka ki lett-e nyitva, majd kamerákat szerelt fel, hogy biztos legyen benne, a nő nem szökik ki otthonról esténként egy légyottra.

Nem akárhogy kapta el férje szeretőjét a dühös feleség
A hűtlen férj és szeretője éppen be akartak csekkolni a reptéren, hogy elutazzanak egy romantikus hétvégére, amikor megjelent a megcsalt feleség.

Még a nő autójának GPS-ét is feltörte, hogy megnézze, merre jár, és még arra is képes volt, hogy egész nap a nő munkahelye előtt várakozzon. Amikor pedig a Brown meglátogatta anyukáját és testvérét, szelfivel kellett bizonyítania, hogy tényleg velük találkozott.

És volt olyan este, amikor odabilincselte magát a nőhöz. Ez Brown elmondása szerint csak azért nem lett megszokott gyakorlat, mert a férfi így nem tudott aludni. A nő végül májusban döntött úgy, hogy nem képes folytatni a kapcsolatot. McLaughlin azonban ezt nem akarta elfogadni, és ebből olyan nagy veszekedés lett, hogy végül a rendőröknek kellett kivonulniuk a pár lakására, ahol le is tartóztatták az erőszakossá vált férfit.

McLaughlin bíróság elé került, ahol bűnösnek vallotta magát a barátnője elleni támadásban, valamint “korlátozó és kényszerítő magatartásban”. Büntetésének nagyságáról a jöjvő héten dönt a bíróság.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik