Már szinte hagyománnyá válik és minden egyes évben bejárja az internetet annak a Szexpartinak a híre, amin 60 lányt csak arra vesznek, hogy kielégítse a vendégek szexuális fantáziáját. Az egész buli ráadásul egy magánszigeten zajlik, ahol a befizetett 5 ezer dollár, vagyis több mint 1,4 millió forint ellenében ingyen lehet
- drogozni
- inni
- és szexelni
A tavalyi buliról akkor ezt mondta az egyik szervező: minden a legnagyobb rendben, a vendégeik remekül szórakoznak, bár gyakorlatilag semmit sem aludtak az első 48 órában. A beszélgetés idején a résztvevők állítólag épp egy yachton bulizgattak az anyaszült meztelen lányokkal, miközben egy meglepetés sztárvendég szolgáltatta a zenét.
A fenti félig illegális tevékenységek miatt viszonylag kevés információ szivárog ki a híres szexpartiról, ahol egyenként a résztvevők 16 meztelen lánnyal töltenek el nagyjából fél órát. A lányok mindegyike prostituált, de a szervező állítása szerint ki vannak zárva a nemi úton terjedő betegségek, mivel komoly orvosi vizsgálatokon esik át mindenki.
A buli összesen 4 napig tart, a legtöbben a drogok miatt nem alszanak, az ébren töltött időben pedig esznek isznak és persze szexelnek. A belsős forrás azt is elárulta, hogy a lányok a szexuális fantáziák kiélésében is segítenek, ha a vendég elárulja, hogy mi izgatja fel őket, akkor azt megcsinálják.