Élet-Stílus

X-Faktor: amit a rotációskapa-fesztiválon nem értékeltek, az itt 4 igent ért

Ősz van, ez egyben azt is jelenti, hogy elindult az X-Faktor, amiben még mindig Gáspár Laci, Radics Gigi, ByeAlex és Puskás Peti mentorálják az énekeseket, miközben magát a műsort pedig Kiss Ramóna vezeti. Ez már a nyolcadik széria, így nyilván senkit nem ér meglepetésként, hogy ez az X-Faktor is a bénázásokkal indul, amikor három adáson át lehet röhögni azokon az énekeseken, akikkel a barátaik/anyukájuk/szomszédjuk elhitette, hogy tudnak énekelni. 

Igazi felüdülés volt látni, hogy az eddigiekkel ellentétben a mentorok végre nem helikopterrel, vagy valami röhejes luxusautóval érkeztek meg az RTL-székházba. Persze előadást így is kaptunk, de egy fokkal hihetőbbet és szórakoztatóbbat: Puskás Petit támadta le a másik három mentor azzal, hogy idén ne merészelje eltrollkodni a műsort úgy, hogy olyan hallgathatatlan és tehetségtelen énekeseket válogat be a csapatába, mint tavaly.

Viszonylag sokat kellett várni arra, hogy értékelhető előadást lássunk, az első blokkban javarészt olyanok énekeltek, akiket például párjuk, Andika nevezett be, meg olyanok, akik maximum egy bosnyák diszkóban lettek volna szórakoztatóak a hajnali józanodás előtt. Aztán megmutattak egy együttest, ami már négy igennel ment tovább, bár ByeAlex elmondta, hogy ő az igen ellenére azért nem volt elájulva a fúvós hangszerekkel operáló, vérszegény nevet viselő Band of Streetstől, aminek két énekese megafonba énekelt.

Nem baj, mert valakinek a mentorházban is ki kell esnie.

Olyan is akadt, aki operettet, pontosabban a Hajmási Péter, Hajmási Pált énekelte, és tovább is jutott. De nem csak Zoltai Sándornak volt mázlija – Sódar Lilla Nikolettet valószínűleg a tetoválásai vitték tovább, Bakács Lászlót pedig a gitárja. Rózsás Magdolnát viszont nem csak a neve miatt fogjuk megjegyezni, mert neki a hangja is érdekes volt.

A műsor közepére időzítették az első katarzist, amikor a néző első ránézésre azt gondolná, hogy valami bénázást fog látni, helyette viszont szépen leesik az álla. Ez a katarzis most Tamáska Gabriella volt, aki elmondása szerint eddig életében egyszer énekelt csak közönség előtt, méghozzá a Sárosdi Kapa-Kupán, ami egy rotációskapa-verseny, és az ottani közönség nem értékelte, amit hallott. Pedig Tamáska Gabriellának egészen fantasztikus hangszíne van, és bár sikerült elbőgnie magát előadása közben, amikor már állva tapsolt mindenki, nyilván négy igennel küldte őt tovább a négy mentor.

Az ezután következő blokkban azokat az indulókat láthattuk, akiket bár énektanáraik küldtek, ez közel sem látszott meg a produkcióikon. Az egyik nő a mentorok egyértelmű visszautasítása után el is sírta magát a színpadon és kétségbeesve kérdezte, hogy van-e még esélye képezni a hangját, mire Gáspár Laci megkérdezte, hogy hány éves, a nő válaszolt, hogy harmincegy, Gáspár pedig azt mondta:

Már vége.

Aztán nyilván megjelent az énektanárok által küldöttek közül az az egy, aki tud is énekelni. A 21 éves, Erdélyből érkezett Budai Ilka Evelin nagyon vékony hangon szólalt meg először, ezért is volt váratlan, amikor meglepően mélyen és szépen kezdett el énekelni.

Persze volt dráma is, amikor egy duettező testvérpár közül csak az egyiket akarták továbbengedni.

Kárász Ervin rappelt, a húga pedig énekelt, de utóbbi a mentorok szerint hamis volt, a báty dalszövegírásában sokkal több potenciált láttak. Kárász azonban húga nélkül nem akart továbbmenni, így lesétáltak a színpadról, de a következő énekes előadása után a srác gyorsan visszament a mentorok elé, mert húga meggyőzte, hogy hülyeség lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget.

A második és végső katarzist aztán az utolsó percekben élhettük át, amikor szintén olyasvalaki énekelt nagyot, akiből először azt nem feltétlenül nézte volna ki a közönség. A 25 éves Zdroba Patrik egy bankban dolgozik, ahol a bank tehetségkutatóját már megnyerte, és nem mellékesen rajong Céline Dionért, amióta nagymamájával együtt megnézték a Titanicot. Nyilván Céline Diont is énekelt ezek után, de úgy, hogy neki is állva tapsolt mindenki.

Kiemelt kép: Instagram/RTL Klub/X-Faktor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik