Létezik olyan verziója az alább látható videónak, amit csak a Facebookon 38 milliószor néztek meg.
Mexikóban, Apodacában (Új-Leon állam) járunk, ahol a Gabriela Mistral állami általános iskola egyik tanára, Melissa Aguilera semmiképp nem szerette volna, ha mozgáskorlátozott diákja, Ricardo kimaradna abból a Függetlenség napi ünnepi programból, amit tanítványaival adott elő.
Úgyhogy táncoltak egyet együtt – így:
https://www.facebook.com/SIN24Horas/videos/1907320839396440/
Az elsősöket tanító pedagógus elmondta:
Ricardo táncolni szeretett volna, úgyhogy megnéztük, hogy lehetne ezt megoldani. Először kerekesszékkel próbálkoztunk, de úgy túl bonyolult lett volna.
Aztán eszébe jutott ez az ötlet. A tanítónő engedélyt kért a szülőktől, és persze arról is meggyőződtek, hogy nincs-e esetleg egészségügyi kockázata a táncnak. Végül így oldották meg. Óriási volt a siker.
