Élet-Stílus

Vajna Tímea ezért imitált pofára esést egy magángépből

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Vajna Tímea egyik legfrissebb Instagram-fotóján úgy tett, mintha épp lezúgott volna magánepülője lépcsőjéről, miközben hazaérkezett Ibizáról. Mielőtt azonban bárki azt hinni, hogy Andy Vajna felesége önmagától volt ennyire nem vicces, ki kell ábrándítsuk, Vajna ugyanis csak a #fallingstar nevet viselő internetes kihívást teljesítette. 

Vajna Tímea szó szerint pofára esett
Ezzel együtt pedig egy új kihívást kezdeményezett a magánrepülőtulajdonosoknak.

Tudjuk, a világvége egyre közelebb van, de mégis mi a fene is az a Falling Star Challange? A magyarul csak Hullócsillag Kihívásként emlegetett örület egészen egyszerű, a kihíváson résztvevőknek ugyanis nem kell mást csinálniuk csak pofára esését színlelniük különböző – bár lehetőleg minél luxibb – helyszíneken. Ez a helyszín lehet egy sima, vagy mozgólépcső, játszótér, edzőterem, de akár úgy is megkomponálhatjuk a képünket, mintha a hűtőből estünk volna egyenesen az arcunkra. A Falling Star talán akkor lett igazán ismert, amikor a 2016-os Miss Ukraine Universe egykori versenyzője, Katherine Ramos elkészítette saját pofára esős fotóját, aminek a helyszíne természetesen saját használatú repülőgépének lépcsője volt. A kihívás amúgy mégsem Ramos hazájából, Ukrajnából, hanem a szomszédos Oroszországból indult el hódító útjára, bár kezdetben ott is csak a felső tízezer szórakoztatására szolgáltak az ilyen jellegű fotók.

Minden valószínűséggel hamarosan a magyar Instagram-felhasználók is megismerik a legújabb kihívást, így mutatjuk, hogy hol érdemes lefotózni fake arcra vágódásunkat, ha nagyon nem tudunk mit kezdeni magunkkal.

A klasszik magánrepülőgépes

Kate R (@ramos_catherine) által megosztott bejegyzés, Aug 8., 2018, időpont: 11:28 (PDT időzóna szerint)

Yana (@yana_hollywood) által megosztott bejegyzés, Aug 20., 2018, időpont: 4:09 (PDT időzóna szerint)

Magánrepcsi hiányában sem kell megijednünk, ilyenkor jöhetnek helikopterek, vagy sima a WizzAir gépek

Az már más kérdés, hogy egy ilyen pózt látva hány másodperc alatt hívják ránk a reptéri mentőket.

. (@sashachistova) által megosztott bejegyzés, Aug 13., 2018, időpont: 10:49 (PDT időzóna szerint)

ʝʋռɢʟɛ ɮɛats (@den_deze_is_daan) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 1:01 (PDT időzóna szerint)

Klasszikus helyszínnek számít még a lépcső

Алия Исенова (@isenova) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 10:35 (PDT időzóna szerint)

Русская Башкирка Альфия (@_vkysno_) által megosztott bejegyzés, Aug 18., 2018, időpont: 3:00 (PDT időzóna szerint)

S M I L A (@smila_life) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 12:47 (PDT időzóna szerint)

A bátrabbak viszont arcra eshetnek a fogorvosi és nőgyógyászati vizsgálószékekből

Fenix_@ (@veronika.geybatova) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 10:31 (PDT időzóna szerint)

Vagy a hűtőből

Доминика (@do_minika26) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 11:30 (PDT időzóna szerint)

De jó helyszínnek számít a medence is

Ольга Костюхина (@kostuhina_o_beauty_top) által megosztott bejegyzés, Aug 19., 2018, időpont: 7:25 (PDT időzóna szerint)

Scooby-Doo kocsija

Павел (@karmanoffroad) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 9:07 (PDT időzóna szerint)

És végül pedig a játszótér

Yogamom 🧘‍♀️ Ilona (@ilonauris) által megosztott bejegyzés, Aug 21., 2018, időpont: 11:47 (PDT időzóna szerint)

(Kiemelt kép: Instagram/@vajnatimea)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik