Élet-Stílus

A magyar kórházakban is van olyan jó kaja, mint amit a milliós jegy mellé adnak a British Airways járatán

„Egy kutyának sem adnám oda” – írta egy felháborodott utas, miután ehetetlen ételeket szolgáltak fel nekik a méregdrága utazás alatt.

„Itt van pár fénykép az igazán szörnyű és ehetetlen ételekről, amit a családomnak szolgáltak fel” a British Airways (BA) egyik járatán. Ezzel a szöveggel osztotta meg egy angol üzletember a Facebookon, hogy milyen kajákat kaptak a brit légitársaság Mauritiusról Londonba tartó járatán. Amire egy retúr jegy nagyjából 2500 fontba, azaz nagyjából 900 ezer forintba kerül – írta a brit sajtó.

A Dorking városában élő Adam Ball kijelentette: a gyerekeknek felszolgált csirkefalatok annyira szénné voltak égetve, hogy „még egy kutyának sem lenne megfelelő, nemhogy gyerekeknek”.

Fotó:Facebook/Adam Ball

A zöldséges lasagne teljesen felismerhetetlenül nézett ki, és a férfi állítása szerint majdnem elhányta magát, miután evett belőle.

Fotó:Facebook/Adam Ball

Ball elmondása szerint panaszt is tett a légitársaságnál, de az ügyfélszolgálttól csak egy általános válaszüzenetet kapott. Az üzletember kijelentette, hogy „soha, de soha többé” nem hajlandó repülni a BA-val, aminek színvonala minden eddiginél mélyebbre süllyedt. Hozzátéve, hogy az étel minősége csak egyike volt a gondoknak.

A légitársaság szóvivője a Daily Mailnek kijelentette: éppen most indítottak egy több millió fontos programot az ételminőség javítására, és nagynevű szakácsok segítségével állítanak össze új menüket. Egyben elnézést kértek az utastól, amiért az ételek minősége nem volt olyan jó, mint amit elvárt.

Kiemelt fotó:Facebook/Adam Ball

Ajánlott videó

Olvasói sztorik