Élet-Stílus

Már kapható az új vegetáriánus hot dog az IKEA-ban

Már nem csak a húsevők, hanem a vegetáriánusok elmajszolhatnak egy-egy hot dogot, ha megéheznek egy hosszúra nyúlt IKEA-túra közben.

Mint arról korábban írtunk, az Egyesült Királyságban már februárban bevezették a hot dogokat, amik elvileg kizárólag növényi alapanyagokból készülnek, de a szigorú szabályok miatt, a cég mégsem tudja azt mondani rájuk, száz százalékosan vegán termékek.

Vegán hot dog érkezik az IKEA-ba
Elég ízletesen néz ki.

Az IKEA magyar részlege akkor még nem tudta, itthon mikortól lesz kapható az új ételfajta, de a cég augusztus 6-i, közeményéből kiderül, nem kell tovább várni.

A végleges receptet a lakberendezési vállalat a beszállítókkal szoros együttműködésben dolgozta ki, amit majd két éves kóstolás és tesztelés előzött meg. Az összetevők között megtalálható a kelkáposzta, a vörös lencse, a sárgarépa és a gyömbér.

Az IKEA számára a fenntarthatóság, illetve a környezettudatosság voltak a legfontosabb szempontok a vega hot dogok bevezetésénél. Az új hot dog gyártásának széndioxid-kibocsátása, mindössze hetede a klasszikus hot dogénak.

Az ikonikus hot dog a 80-as években jelent meg IKEA-áruházakban. Az alapító, Ingvar Kamprad 5 svéd koronában határozta meg a étel árát – ami az akkori svéd versenytársak árainak a fele volt. Az ételek árát tekintve, az IKEA azóta is verhetetlen. A G7 gazdasági portál egy nemrég megjelent cikke magyarázza el, hogy mi áll ennek a hátterében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik