Kényeztetős napnak indult, kis híján tragédiával végződött.
A Mid Calderben (Skócia) élő Adele Burns még 2016 áprilisában ellátogatott egy glasgow-i szépségszalonba, hogy befestesse a haját.
A 47 éves nő haját hatszor kellett megmosni, miután egyszer sem sikerült eltalálni a pontos színárnyalatot. Ez lett volna a legkisebb probléma, csakhogy Burns másnap összeesett. Mint kiderült, sztrókot kapott.
Ezt az állítást annyira komolyan vette Adele Burns, hogy most egymillió fontos (357 millió forint) pert indított a szalon ellen. A nő azóta is nehezen beszél, gondja van az írással, olvasással; orvosainak szakvéleménye a nő szerint döntő jelentőségű lehet a perben.
A nő ügyvédje szerint világszerte több ilyen eset is történt már (mi is írtunk már egyről), ám Skóciában a bíróságokon még nem tárgyaltak ehhez hasonló ügyet.
(Northfoto; kiemelt kép: SWNS.com)