Élet-Stílus

Meghalt egy 8 éves, miután gabonapehelynek hitte apja kristály metamfetaminját, és túladagolta magát

24.hu
24.hu

2018. 08. 06. 11:38

Az amerikai Indiana államban élt kisfiú a halálos adag 180-szorosát ette meg.
Korábban a témában:

Drogtúladagolásban halt meg egy 8 éves kisfiú az amerikai Indiana államban, miután gabonapehelynek hitte, és megette apja metamfetaminját – jelentette a helyi sajtó. Curtis Gilbert Collman június 21-én vesztette életét. A boncolás előző hét csütörtökön nyilvánosságra hozott eredményei szerint a halálos adag 180-szorosát fogyasztotta el a veszélyes kábítószerből.

A kisfiú apja, Curtis Gilbert Collman Jr ellen több vádpontban indítottak eljárást a gyerek halála miatt, köztük segítségnyújtás elmaradása miatt. A férfi ugyanis nem volt hajlandó mentőket hívni a fiához, bár legalább négy órán át tisztában volt azzal, milyen bajban van. Sőt, fegyverrel fenyegette azokat az embereket, akik mentőt akartak hívni.


A helyi rendőrség közlése szerint a kisfiú reggel azzal ébresztette az apját, hogy nagyon éhes. Az apuka közölte vele, hogy nincsen semmi étel a házban. A rendőrség szerint a kisgyerek ekkor találta meg a konyhában apja metamfetaminját, és a gyenge fényben azt hitte a tányérban lévő barna színű kristályra, hogy gabonapehely.

Ezután az apuka már csak azt vette észre, hogy fia furcsán viselkedik: testvérével beszélgetett, aki nem volt ott, majd a fejét kezdte el verni a padlóba. Ekkor áthívta magához egyik ismerősét, aki közölte vele, hogy mentőt kellene hívni a gyerekhez.

A nő közlése szerint Collman kikapta a kezéből a mobilt, amikor a segélyhívót akarta felhívni, majd fegyvert fogott rá, közölve, hogy nem megy vissza a börtönbe, és inkább megöli mindhármukat. A nő ekkor elmenekült a férfi házából, és annyira meg volt rémülve, hogy nem merte értesíteni a hatóságokat. Attól tartott, a férfi le fogja vadászni, ha tesz bármit is.

Curtis Gilbert Collman Jr. hagyta meghalni fiát, mert nem akart börtönbe kerülni. Fotó: News4Jax

Az apuka ezután szülei házához autózott a gyerekkel, de nekik sem engedte, hogy mentőt hívjanak a gyerekhez. Végül azonban csak sikerült értesíteni a mentőket. A kisfiút kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét.

A férfit végül letartóztatták, és több vádpont alapján indítottak eljárást ellene. Az ügyészek a lehető legszigorúbb, ötven évig tartó börtönbüntetés kiszabását kérik ellene.

WDRB 41 Louisville News

A kiemelt képen Curtis Gilbert Collman. Fotó:News4Jax

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Kommentek

Beautiful night shot of Bratislava city, Slovakia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.