Élet-Stílus

Bíróság tiltotta el szüleitől a 24 éves fiatalt, mert folyamatosan pénzt kunyizott tőlük

A brit férfi öt éven át nem léphet kapcsolatba családjával

Egy brit bíróság öt évre megtiltotta egy 24 éves férfinak, hogy kapcsolatba lépjen szüleivel, akiket folyamatosan azzal zaklatott, hogy adjanak neki pénzt – jelentette a brit sajtó. Mindezt azután, hogy tavaly 32 hétig tartó börtönbüntetésre ítélték zaklatás miatt, amit folyamatos kunyizásával ért el.

Az Eastleigh városában élő Matthew Kerley-re már távolságtartási végzést adtak ki, az ügyészség kérésre, amit apja, a 60 éves Paul Kerley is támogatott. A fiatalember azonban szabadulása után továbbra is rendszeresen kereste szüleit, akiktől különböző hazugságokkal próbált meg pénzt kicsikarni.

Beperli a házaspár a 30 éves fiát, mert nem akar elköltözni otthonról
Nem fizet lakbért és a házimunkába sem segít be.

Az ügyész a bíróság előtt elmondta: volt, hogy a fiatalember 30-szor telefonált egy nap alatt szüleinek, hogy adjanak neki pénzt, köztük az éjszaka kellős közepén is. Emellett őket kritizáló üzeneteket hagyott nekik, amelyekben aztán végül természetesen pénzt kért tőlük.

Volt, hogy hazugságokkal próbálkozott – mondta el az ügyész. Egy alkalommal például azt állította, állásinterjúra megy, de borotválkozás közben tönkrement a borotvája. Pénzt kért tőlük, amit meg is kapott, aztán teljesen szakállas volt, amikor nem sokkal később találkozott szüleivel – közölte az ügyész.

A bíróság ezek után öt évre eltiltotta a fiatalt, hogy szüleivel találkozzon, valamint még 12 hónapig tartó közmunkára is ítélték.

(A kiemelt képen Matthew Kerley. Fotó: Facebook / Matthew Kerley)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik