Élet-Stílus

Amputálni kellett egy koraszülött lábát, mert a nővér egy hajszárítót hagyott mellette

Az inkubátorban fekvő 4 napos kínai kisfiú olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, az orvosoknak nem volt más választása, mint levágni egyik lábát.

Életveszélyes állapotba került egy 36 hétre született koraszülött kisbaba egy kínai kórházban, miután egy nővér véletlenül mellette felejtett egy bekapcsolt hajszárítót – jelentette a helyi sajtó. Az inkubátorban fekvő gyerekre másfél órán fújta a forró levegőt a szerkezet, olyan súlyos égési sérüléseket okozva a kisfiú bal lábán, hogy az orvosok kénytelenek voltak azt amputálni.

A gyerek még 2017. december 14-én született a Zhumadian városában található Xincai gyerekkórházban, de az esetről csak a héten számolt be egy helyi televízió. A nővér azután felejtette mellette a bekapcsolt hajszárítót, hogy azzal szárította meg a megfürdetett gyerekeket.

A térfigyelő kamerák felvételein látni lehet, ahogy az ápolónő félrerakja a bekapcsolt eszközt, majd nem vette észre, hogy az beesett három újszülött mellé. Ez csak másfél órával később tűnt fel egy orvosnak, amikor ellenőrizte a kicsiket.

A kisfiút átszállították egy másik kórházba, ahol végül kénytelenek voltak amputálni megégett lábát. A mellett fekvő másik két kisgyerek csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

A kórház az eset után kirúgta a két nővért, a gyerek családjának pedig felajánlották, hogy kifizetik a kicsi 610 ezer jüanos (26 millió forint) kezelési költségeit. A család közölte, hogy nem fogadták el a felajánlást, és még tárgyalnak a kórházzal a kártérítést nagyságáról.

(Kiemelt Fotó: Henan Metropolitan News Channel)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik