Élet-Stílus

Nem figyeltek rá, majdnem egy percig víz alatt volt a bébiúszáson a csecsemő – videó

Kis híján tragédia történt május 17-én egy bébiúszás-szolgáltatást nyújtó játszóházban a kínai Quanzhouban.

Egy minden nap elvitte gyerekét az áruházban található medencéhez; az említett napon, amikor eszébe jutott, hogy tápszert kell vásárolnia, ott hagyta a hét hónapos kisfiút a vízben, és megkérte az alkalmazottakat, hogy egy rövid időre vigyázzanak a babára.

Úgy tűnik (bár összesen két gyerek volt a vízben), túl bonyolult volt a feladat számukra, ugyanis – ahogy a lenti videón is látható – a kisfiú úszógumistul beleborult a vízbe. Egy darabig fejjel lefele kapálózott, majd sikerült kiszabadulnia az úszógumiból, és megpróbált a felszínre kerülni. A gyerek több mint 40 másodpercig volt a víz alatt.

Az anyukának egy áruházi alkalmazott adta át a gyereket, akinek addigra elkékült a szája, az arca pedig tele volt sebekkel – vélhetően kapálózás közben karmolta össze magát. Az anya nem várta meg a mentő kiérkezését, robogóra pattant a gyerekkel.

A kórházban számos vizsgálatot végeztek a kisfiún, az anya attól tart, hogy a gyerek agya tartósan károsodhatott az oxigénhiány miatt. Az anyuka egyelőre nem jutott dűlőre a játszóházzal arról, hogy ki a felelős a történtekért, a babaúszás-szolgáltatást végző cég nem kínált fel kárpótlást és elnézést sem kért.

(via Daily mail)

Videó: segítségért kiabál a labdamedencében elsüllyedt anyuka
Gyerekével együtt a labdák alá került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik