Élet-Stílus

Videó: segítségért kiabál a labdamedencében elsüllyedt anyuka

Gyerekével együtt a labdák alá került.

Az alább látható, közel 600 ezres nézettségű videó egy szingapúri pláza játszóházában készült.

Vivien Low blogger látható (ez túlzás, mondjuk úgy, hogy szerepel) rajta, és négyéves kisfia, Riley. A felvételt készítő látogató csak hosszú idő után vette észre, hogy Vivien kétségbeesetten próbál segítséget kérni.

A blogger ugyanis hanyatt esett, és nem tudott felállni.

Próbált átfordulni, de nem sikerült. Amint látható, a kezével integet, és hallani is a segélykiáltást, de sokáig senki nem ment oda, hogy kiemelje.

A fia szintén a labdák alatt volt.

Vivien úgy menekült ki, hogy egy idegen kezét megfogta, és felhúzta magát. Amikor sikerült felkapaszkodnia, még két gyereket emelt ki a labdák alól, egy fiút és egy kislányt.

Ahogy a videó terjedni kezdett, közleményben reagált a játszóház is: megköszönték, hogy felhívták a figyelmüket erre a veszélyre. Ígéretet tettek, hogy a jövőben az alkalmazottaik még jobban figyelnek majd a hasonló esetekre, valamint azt is fontosnak tartották kiemelni, hogy az eset nyomán

áttekintik a medencében található labdák számát.

Jelenleg 40.000 műanyag labda között lehet játszani, és eddig senki sem tett panaszt, hogy túl mély lenne a medence.

Vivien azt írja, ennek ellenére sem kell félteni a gyerekeket a labdamedencéktől, csak fontos, hogy mindig legyen, aki figyel rájuk.

Íme a felvétel; a segítséget kérő kéz a medence közepén látható.

 

via Mirror, Straitstimes; kiemelt fotó: Thinkstock (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik