Élet-Stílus

Az utcán élt, pedig több mint 300 milliója volt a bankban

A rendőröket is megdöbbentette Fatima Othman esete, aki hajléktalanként élt, pedig hatalmas vagyona volt a bankban és készpénzként nála. A libanoni nőt ismerték a hatóságok, de senki sem tudta, hogy egyébként milyen gazdag.

A halálát vizsgáló nyomozók átkutatták a holmijait, és ekkor találtak meg nála két fekete szemeteszacskót, amikben találtak csaknem 900 ezer forintnyi libanoni fontot. De még jobban meglepődtek, amikor találtak nála egy bankszámlakivonatot, ami szerint 1,7 milliárd font, vagyis 313 millió forint megtakarítása volt.

A rendőrség szóvivője, Joseph Musallem elmondása szerint nem gyanús ennek ellenére Othman halála, ugyanis szívrohamban hunyt el az 52 éves, mozgássérült nő.

A helyiek is jól ismerték a nőt, kisebb híresség is volt, miután bejárta a világot egy kép, amelyen egy katona enni és inni ad neki, mivel se a kezeit, se a lábait nem tudta használni Othman.

A rendőrségnek sikerült már megtalálnia a nő családját, akik megszervezték a temetését, és akik szintén nem tudtak semmit a nő hatalmas vagyonáról. Valószínűleg azért nem mondott Othman semmit, hogy nehogy valaki kirabolja, gondolják a rokonok, akik hozzátették, hogy azért élhetett az utcán,

mert ez volt az, amit ismert.

(via Metro, kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik