Élet-Stílus

Megkéselte, csákánnyal verte lányát, majd rágyújtotta a házat

Mindhárom lányát megkötözte, mert nem olvastak és „nem néztek rá szépen”.

Sokkoló részletek derülnek ki egy oklahomai anyuka által elkövetett őrjöngésről.

A 39 éves Taheerah Ahmad május 14-én a késő esti órákban nekitámadt három lányának. A Tulsában élő nő már egy héttel a tragédia előtt szobafogsággal büntette a lányait, ezen a bizonyos hétfői napon pedig azért borult ki gyerekeire, mert

nem tetszett neki, ahogy olvasnak, és ahogy ránéznek.

Megkötözte, késeléssel fenyegette őket. A legnagyobb, 11 éves lány ellenállt, erre az anyja nekiesett egy késsel, és legalább 50-70 szúrást ejtett rajta, emellett csákánnyal többször fejbe vágta.

A legkisebb, 8 éves gyerek segítségével a középső, kilencéves lány elszaladt, és segítséget kért a szomszédoktól. Az anyuka ezek után magával vitte a legkisebb lányát, a megkéselt 11 évest pedig

lekötözve ott hagyta, és rágyújtotta a házat, hogy biztosan meghaljon.

Taheerah Ahmadot másnap letartóztatták; az anyuka önvédelemre hivatkozott és mosolygott. A 11 éves kislányt sikerült kimenteni, kórházba szállították, azóta is kritikus az állapota, nincs eszméleténél. A rendőrség képén az anyuka látható.

Közzétette: Tulsa Police Department – 2018. május 15.

(via Sun, Metro, kiemelt fotó: Tulsa Police / Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik