Élet-Stílus

Az amerikai lány helyett anyja hordja ki az ikreket

Micaela Johnson és anyja, Sheila Gump között igazán különleges a kapcsolat. Legjobb barátainak vallják egymást, és hamarosan egy újabb szoros kötelék lesz közöttük. Gump ugyanis Johnson ikreit nyáron szüli majd meg.

A 26 éves lány és párja szeretett volna még gyerekeket Aden nevű fiúk mellé, de 2015-ben, pár nappal a 24. születésnapja előtt Johnsonnál a méhnyakrák egy ritka formáját diagnosztizálták. Kemoterápiát kapott és eltávolították a méhét, ami azt jelentette, hogy csak mesterséges úton lehet újabb gyerekük.

Johnson az ABC News-nak azt mondta, hogy az anyja – aki 16 éves volt, mikor ő megszületett – volt az első, aki eszébe jutott, hogy helyettest keressen maga helyett.

A 43 éves Gump szerint nem is lehetne boldogabb, hogy újabb életekkel gazdagíthatja lányáékat:

Az elejétől fogva tudtam, hogy meg fogom tenni, szóval nem is nagyon hangzott el a kérés. Anyaként szeretnéd a gyerekedet boldognak látni, és mindent megadni érte.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik