Élet-Stílus

A memóriazavarral küszködő férj újra megkérte felesége kezét, a nő igent mondott

Másodszor is összeházasodtak.

Donald Kerr 1990-ben Spanyolországban ismerte meg későbbi feleségét, Margaretet. A brit pár két évvel később összeköltözött, 26 éve vannak együtt, 2009-ben házasodtak össze.

Nem sokkal az esküvő előtt derült ki, hogy a korábban újságíróként, producerként, rádiósként dolgozó Donald súlyos demenciában szenved, ami a memóriája mellett a látását is érinti.

Az immár 86 éves férfinak, aki több mint egy éve egy otthonban él és ápolásra szorul, annyira kiesnek a korábban történt események, hogy idén húsvétkor ismét megkérte felesége kezét.

A 62 éves Margaret a Metrónak elmondta: emlékeztette férjét, hogy immár 26 éve együtt vannak, de Donald ismét rákérdezett, hozzámegy-e feleségül.

Természetesen igent mondtam

– meséli Margaret.

Május 4-én közel 50 ember előtt, pap jelenlétében mondták ki ismét az igent.

Margaret elmondása szerint az utóbbi évek legszebb pillanatait hozta el a nagy nap. A nő több mint egy éve depresszióban szenvedett, de a „második lánykérés” óta sokat javult a kedélyállapota.

(via Liverpool EchoMetro, kiemelt kép: Thinkstock – illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik