Élet-Stílus

Elmondta az anya, hogy gyógyult ki az anorexiából – csak 18 kilót nyomott

Sose gondolta Emma O’Neil, hogy egyszer még két gyereknek is életet adhat. Nem is csoda, a most 28 éves nő volt, mikor alig több mint 18 kilogrammot nyomott.

A betegségétől is éppen úgy szabadult meg, hogy azt mondták neki, emiatt valószínűleg sosem lehet majd gyereke. Pedig éppen csak megismerte barátját, a jelenleg 41 éves vőlegényét, Jonathant és nem akarta, hogy a közös jövőjüket elrontsa az anorexiája.

Még csak 14 éves volt, mikor a táplálkozási zavara miatt kórházba került, ekkor kevesebb mint 20 kilót nyomott. Még a fekvés is gondot okozott neki, mert a bordái zúzódásokat okoztak a bőrén.

The Sun

Közzétette: Emma NineMuses O'Neil – 2012. szeptember 20.

Csak lassan jött rá, hogy a betegség teljesen tönkreteszi. Mikor az első gyerekével, a most két éves India-Rose-zal terhes volt, még akkor is vizsgálták a felépülését, pedig ekkor „már” 44 kilót nyomott. Állandóan rosszul volt a várandósság alatt, minden ki akart belőle jönni, de tudta, hogy a babája miatt uralkodnia kell magán.

A glasgow-i nő elmondása szerint a határozottsága, családja és vőlegénye támogatása mellett, nagy segítséget jelentett neki a kannabidiol-olaj, a kannabiszban megtalálható egy molekula kivonata. És a terhessége után is, mert pihent volt és segítette a szomorúsága leküzdésében. Ugyanis az első szülés után depresszióba esett, már úgy érezte magát, mint mikor anorexiás volt.

(via The Sun, kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik