Élet-Stílus

Szexchat gyógyította ki az anorexiából

Vásárolt egy kamerát, átalakította a szobáját – és minden megváltozott.

Jayme Jones 21 éves. 2013-ban rettenetes állapotban volt: modell szeretett volna lenni, ezért egyik pillanatról a másikra egyszerűen abbahagyta az evést – írja a Mirror.

Napokig semmit nem fogyasztott, pár nap koplalás után 1-1 paradicsomot engedett meg magának, és olykor papírzsebkendőt is evett – mert azt hallotta, hogy az eltelíti a gyomrát… Az anorexiás lány 18 évesen a 13 éves korosztály méretének megfelelő ruhákat viselt.

Aztán egy ismerőse mesélt neki a szexchatről.

Jayme, aki akkor klasszikus 9-17-ig tartó munkát végzett, vásárolt egy webkamerát, és kipróbálta magát. Lakása egyik szobáját átalakította, a munkának megfelelő környezetet alakított ki benne.

A szexipari tevékenység végzése nyomán a lány három téren erősödött meg: testileg, lelkileg és anyagilag.*

Utóbbi tényező nem olyan nagy meglepetés, a lány évi 52 ezer fontot (18,5 millió forint) keres; persze sokat is költ – például fehérneműre. A furcsa szerepben megjött az önbizalma is, attól, hogy szépnek látja magát, és hogy bókokat kap. Ami azonban a legérdekesebb: kigyógyult az anorexiából, hiszen ehhez a munkához szükséges a szép testalkat. Jayme két év alatt visszaszedett 19 kilót.

Most így néz ki:

Jayme a Mirrornak elárulta: nemcsak családja fogadja el sajátos munkáját, de barátja is, akivel két éve vannak együtt. Közvetlen környezete szerint a lány a kamera előtt „csak szerepet játszik”.

 

*FONTOS KIEGÉSZÍTÉS: nem, senkit sem szeretnénk biztatni hasonló váltásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik