Élet-Stílus

Nem akart suliba menni a lánya, ezért az apuka fogta, rákötözte a motorjára, és úgy vitte iskolába

Kissé messzire ment a kínai apuka.

A kínai szülők híresek arról, hogy mindent megtesznek azért, hogy gyermekük megfelelő oktatást kapjon, és rendkívül szigorúan megkövetelik csemetéiktől, hogy jól tanuljanak. Ezt bizonyította a héten egy apuka, aki még a kínai szinthez képest is kemény módszerrel érte el, hogy lánya iskolába menjen.

A 15. emeletről ugrott ki egy 12 éves lány, mert nem készült el a házi feladatával
A kínai kislány kisebb sérülésekkel megúszta a zuhanás.

A férfiről kedden készült videófelvétel a Guangdong tartományban található Yunfu  város egyik forgalmas utcáján, ahogy motorral viszi iskolába a lányát. Olyan módszerrel, ami első ránézésre egy emberrablási ügynek tűnhetett. A síró kislány ugyanis a motor csomagtartójára volt rákötözve.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint az apuka azután választott ezt a kissé drasztikus módszert lánya iskolába szállítására, hogy a kisgyerek közölte, nem akar suliba menni.

A helyi rendőrség végül meg is kereste az apukát, és elmagyarázták neki, hogy ezt nagyon nem kéne megismételnie. Hiszen balesetveszélyes.

Kiemelt fotó: QQ

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik